Gazdaság

E hónapban is kérhető ágazati bértámogatás

Meghosszabbított könnyítés

A kormány ismét meghosszabbította a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások számára biztosított ágazati bértámogatást.

A március előtt is jogosult szektorok cégei májusra szintén kérhetik a munkahelyek megtartását szolgáló állami segítséget – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. A kormány előzőleg a március elején életbe lépett veszélyhelyzeti intézkedések miatt bezárásra kényszerült szektorokra, például a kiskereskedelemre is kiterjesztette a támogatást.

A gazdaság fokozatos újraindításával a kedvezményezettek ismét a korábbi szabályozás szerinti szűkebb körben élhetnek a lehetőséggel. Az ágazati bértámogatást így májusra alapvetően a turizmus-vendéglátásban és a szabadidős szolgáltatásokban tevékenykedők igényelhetik. A kérelmeket május 31-ig lehet benyújtani.

Kapcsolódó írásaink