Gazdaság

Egyre többen veszik igénybe a támogatást

Az idei adatokból az is látszik, hogy az érintettek átlagosan tizenkétmillió forintos saját erővel rendelkeznek, és ehhez igényelnének valamilyen lakáshitelt

Idén a lakásvásárlást valamilyen hitelkonstrukció segítségével tervezők körében nőtt a támogatott megoldások iránt érdeklődők aránya. Míg tavaly az érintettek 39 százaléka gondolkodott ebben az alternatívában, idén már majdnem 43 százalékra nőtt ez az arány.

Egyre többen veszik igénybe a támogatást
A csokot és a babaváró kölcsönt is sokan kérvényezik
Fotó: MH/Katona László

Egyelőre még némi bizonytalanság jellemzi a lakáshitelpiacot a koronavírus-járvány miatt, de az látható, hogy idén a lakásvásárlást hitelből tervezők nagyobb arányban érdeklődnek a támogatott megoldások iránt – derült ki az Ingatlan.com-csoporthoz tartozó Money.hu összefoglalójából.

Azok közül, akik a Hitelintéző szolgáltatáson keresztül kerestek valamilyen finanszírozási megoldást a tervezett lakásvásárlásukhoz, idén 43 százalékuk érdeklődött a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) keretében elérhető konstrukciók vagy a babaváró kölcsön iránt, szemben a tavaly április óta eltelt tizenkét hónapra vetített 39 százalékos átlaggal.

Az idei adatokból az is látszik, hogy az érintettek átlagosan 12 millió forintos saját erővel rendelkeznek, és ehhez igényelnének valamilyen lakáshitelt. Ebben segít a Hitelintéző, a szolgáltatás ugyanis megmutatja, hogy a megadott adatok alapján mekkora hitelre, milyen támogatásra jogosult az illető, azaz a kiválasztott ingatlan belefér-e a büdzsébe.

A összefoglalóból kiderül az is, hogy az hivatalos jegybanki adatok szerint az év első két hónapjában összesen 127,5 milliárd forint összegben kötöttek új lakáshitel-szerződéseket a bankok, ezeknek a 13 százalékát adták a támogatott konstrukciók, a piaci alapú lakáshitelek aránya pedig 87 százalékos volt. A múlt év azonos időszakában a támogatott konstrukciók húszszázalékos részét adták a 155 milliárd forintos szerződéses összegnek, a fennmaradó nyolcvan százalék pedig piaci alapú lakáshitel volt.

A hitelkalkulációs programokat azért érdemes használniuk a lakáskeresőknek, mert pontosan megmutatják, hogy a saját erő, az elérhető támogatások és a hitel segítségével mekkora összeget fordíthatnak lakásvásárlásra - áll a közleményben. Ezzel pedig elkerülhetők azok az esetek, amikor „út közben” derül ki, hogy a kiszemelt ingatlan erőn felüli kiadást jelentene. Mint írták, azzal is kézzelfogható segítséget nyújt ez a megoldás, mert lerövidíti a lakásvásárlásra fordított – sokszor nem kevés – időt.

Kapcsolódó írásaink