Gazdaság

Több mint 7 milliárd forintos beruházás a Gyermelyinél

A válság alatt nem visszafogni, hanem ösztönözni kell a beruházásokat, ezek jelentik ugyanis a gazdaság gyors újraindulását és a biztos munkahelyeket – jelentette ki Varga Mihály a Gyermelyi Zrt. beruházásainak bejelentésekor Gyermelyen. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a beruházás-ösztönzéshez szükséges forrásokat a költségvetés maradéktalanul biztosítja, a kormány csak tavaly 4 ezer milliárd forintot költött fejlesztések támogatására.

A tárcavezető kiemelte: a kormány fegyelmezett gazdaságpolitikájának és az európai szinten is kiemelkedő oltási eredményeknek köszönhetően 2021 már a növekedés éve lehet Magyarországon. Mint mondta: ebben a munkában kiemelt szerepük van azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a rendkívüli időkben is fejlesztésekben gondolkodtak.

A miniszter örömtelinek nevezte az idén 50 éves Gyermelyi teljesítményét. Mint fogalmazott: épphogy befejeződött a vállalat 1,6 milliárd forintos beruházása, máris egy 5,5 milliárdos fejlesztést indított el. Az összesen 7 milliárd forintos bővítéshez több mint 2 milliárd forint támogatás társul a Nagyvállalati Beruházási Támogatás keretében, amelynek köszönhetően újabb 315 munkahely megőrzése válik biztossá – ismertette a tárcavezető.

A megépült raktárüzem teljesen automatizált, ahogyan a malomipari üzem is az elérhető legkorszerűbb berendezésekkel készül. A modern gépek között magyar gyártmányú eszközök, illetve alkatrészek is vannak, a malom automata berendezéseit pedig magyar mérnökök által fejlesztett szoftver irányítja majd – mutatott rá Varga Mihály.

A Nagyvállalati Beruházási Támogatás keretében az elmúlt 5 évben 179 fejlesztésről született megállapodás – foglalta össze a miniszter hozzátéve, hogy ennek köszönhetően összesen 380 milliárd forintnyi beruházás valósul meg, és több mint 3100 új munkahely jön létre Magyarországon. Varga Mihály emlékeztetett: a program idén is folytatódik 25 milliárd forintos kerettel, amelyet a vállalkozások további beruházási hajlandósága esetén tovább növelhet a kormány.

Kapcsolódó írásaink