Gazdaság

Idén a MEKH is támogatja a Shoot4Earth filmmaratont

„Az energetikai és közmű-szabályozási szektor etikus működéséért is felelős hatóságként örömmel támogatunk olyan kreatív kezdeményezéseket, amelyek a fenntarthatóságra és környezetünk megóvására hívják fel a figyelmet” - mondta Horváth Péter János, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke abból az alkalomból, hogy a hivatal idén elvállalta a „Shoot4Earth – Forgass a Földért!” szemléletformáló filmmaraton védnökségét.

A Shoot4Earth – Forgass a Földért! egy magyar kezdeményezésű világjáték, mely egy rövidfilm készítésére buzdítja a környezetbarát életmód és fenntarthatóság mellett elkötelezett alkotókat. A program célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a mindennapokban egy kis odafigyeléssel, takarékossággal és tudatossággal mennyi mindent tehetünk környezetünk megóvásáért.

A Pécsi Tudományegyetem megkeresésére idén a MEKH is beállt a program támogatói közé. Horváth Péter János a MEKH elnöke a kezdeményezéssel kapcsolatban elmondta, hogy az energiaszektor szabályozó hatóságaként a MEKH döntéshozatalaiban hangsúlyos szerepet kapnak a „zöld szempontok”, ezért a hivatal örömmel támogat olyan kreatív kezdeményezéseket, amelyek ezekre a szempontokra, azaz a fenntarthatóságra és környezetünk megóvására hívják fel a figyelmet a saját eszközeikkel. A fiatal generációra fókuszáló szemléletformáló kampányokat különösen fontosnak tartjuk, hiszen ők képviselik a Föld és mindannyiunk jövőjét – tette hozzá.

A program fővédnöki tisztsége mellett, melyet Horváth Péter János, a hivatal elnöke tölt be, a hivatal a versenyfilmeket elbíráló zsűriben képviselteti magát, melynek munkájában Dr. Tóth Tamás, a MEKH általános elnökhelyettese vesz részt. A zsűri elnöke Szabó István, Oscar-díjas filmrendező; az idei filmmaraton pedig Jiří Menzel emléke előtt tiszteleg, aki több évig töltötte be a zsűri elnöki posztját.

A programban résztvevő stáboknak 24 óra áll rendelkezésére, hogy az adott témában az 1 perc hosszúságú versenyfilmjüket elkészítsék. A játékra bárki nevezhet, nevezési díj, korosztályi vagy technikai megkötés nincs, a műfaj kötetlen. A felvételek elkészítéséhez használható digitális kamera, okostelefon, vagy videókészítésre is alkalmas fényképezőgép. A verseny kezdetén a szervezők különböző időzónánként több, a film során kötelezően felhasználandó elemet ismertetnek a résztvevőkkel, melyek közül legalább egyet be kell építeniük a kisfilmjükbe, ezzel elkerülve, hogy előre felvett videókkal nevezzenek a versenyzők.

Regisztrálni április 17-ig, a verseny kezdetéig a program hivatalos oldalán lehet: https://shoot4earth.org/

Kapcsolódó írásaink

Megalakult a Nemzeti Állatvédelmi Tanács

ĀA magyarok felelős gondolkodását, az élővilág iránti tiszteletét tükrözi, hogy több mint negyedmillióan vettek részt a kormány által indított állatvédelmi online párbeszédben - mondta Nagy István