Gazdaság

Szakembereket képez a Szerencsejáték Zrt.

Utánpótlási és gyakornoki program

A Szerencsejáték Zrt. szeptembertől új utánpótlás- és gyakornoki programot indít, amelynek célja, hogy fejlődési és karrierlehetőséget kínáljon a maximum kétéves munkatapasztalattal rendelkező pályakezdőknek, illetve a felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak.

A Level UP! elnevezésű programba olyan fiatalok jelentkezését várják, akik már egyetemi éveik alatt szeretnék kipróbálni magukat a nagyvállalati környezetben – tájékoztatta a vállalat tegnap az MTI-t. Elmondásuk szerint a nemzeti vállalat célja, hogy a kezdeményezés már ősszel a hazai tehetséggondozó programok élvonalába kerülhessen.

Már egészen a kezdetektől mentorok segítik a résztvevőket a beilleszkedésben és a közösen kialakított fejlődési tervük megvalósításában. A cég heti 20–30 órában gyakornoki programot is meghirdet azoknak, akik már a felsőfokú tanulmányaik alatt szeretnének munkatapasztalatot szerezni. Továbbá készségfejlesztési tréningeken is részt vehetnek, később pedig jelentkezhetnek az utánpótlásprogramba vagy teljes munkaidős pozícióba.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom