Gazdaság

Februárban ismét nőtt az ipari termelés

Idén februárban a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján az ipari kibocsátás 3,9 százalékkal emelkedett. A Gazdaság-újraindítási akcióterv intézkedéseinek köszönhetően az ipari termelés már februárban növekedésnek indult - kommentálta a legfrissebb statisztikai adatokat György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Februárban ismét nőtt az ipari termelés
Az ipari kibocsátás februárban az előző hónaphoz képest 4,8 százalékkal, a tavaly áprilisi mélyponthoz képest 67 százalékkal emelkedett, és a járvány előtti csúcsot is meghaladta
Fotó: MH/Papajcsik Péter

A minisztérium csütörtöki közleményében az államtitkár kiemelte, hogy a kormány a járvány harmadik hullámában is kiemelten fontosnak tartja a vállalkozások megerősítését, bértámogatásokkal és beruházásösztönző támogatásokkal segíti őket, így például egy új programban a falun működő kis cégek 25 milliárd forintra pályázhatnak majd, ami megkönnyíti számukra a járvány okozta válság utáni újraindulást - mondta.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy ágazati bértámogatást eddig több mint 155 ezer munkavállaló után igényeltek, a megítélt támogatások 99 százaléka - mintegy 62 milliárd forint - már meg is érkezett a vállalkozások számláira és ezt a segítséget az áprilisi bérekhez is biztosítja a kormány.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi jelentését felidézve az ITM kiemelte, hogy szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás februárban az előző hónaphoz képest 4,8 százalékkal, a tavaly áprilisi mélyponthoz képest 67 százalékkal emelkedett, és a járvány előtti csúcsot is meghaladta.

A növekedéshez a feldolgozóipari alágak többsége hozzájárult. A számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása nőtt, ugyanakkor a legjelentősebb súlyú járműgyártás nagyobb, az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása kisebb mértékben csökkent.

A közlemény hangsúlyozza: bizakodásra ad azonban okot, hogy a járműipar gyengébb teljesítményének okai nem a hazai gyártók megrendelés-állományának vagy versenyképességének hiányában, hanem az országon kívüli ellátási láncban megmutatkozó átmeneti nehézségekben keresendők.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom