Gazdaság

Megkezdődik a szakképzésben dolgozók oltása is

Elismerés illeti a szakképzésben tanítókat és tanulókat, hiszen számukra a digitális oktatás még nagyobb kihívást jelent a speciális, gyakorlati képzések miatt. kellő odafigyeléssel, elhivatottsággal és kreativitással mégis megoldották ezt a helyzetet is – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese azzal kapcsolatban, hogy csütörtöktől vasárnapig a szakképző iskolák és technikumok regisztrált munkatársai is megkaphatják a védőoltást. 

Megkezdődik a szakképzésben dolgozók oltása is
Schanda Tamás
Fotó: MH

„A megújult szakképzésben korszerű elméleti és gyakorlati tudást kapnak a fiatalok, a naprakész ismereteket az adott szakma legjobbjai segítenek nekik elsajátítani. Ezen az oktatási területen tehát rendkívüli jelentősége van az órákon, gyakorlatokon való személyes részvételnek. Ezért kiemelten fontos, hogy a szakképző iskolákba és a technikumokba is minél hamarabb biztonságosan visszatérhessenek a diákok" - jelentette ki Schanda Tamás annak kapcsán, hogy a héten a szakképzésben dolgozók, köztük a nem oktatói munkakörben foglalkoztatottak is soron kívül megkaphatják a koronavírus elleni védőoltás első adagját, ha március 29-ig regisztráltak.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese arról is beszélt, hogy bár a gyakorlati oktatás és a szakmánként eltérő tananyag miatt a szakképzésben oktatók helyzete nehezebb, amikor javarészben digitális órákat kell tartani, a szakképző iskolák és a technikumok munkatársai sikerrel vették az akadályokat.

„A kitartásuk, elhivatottságuk és türelmük mellé rengeteg kreativitás társult, így a rendkívüli helyzetben is példásan helyt álltak. Köszönet illeti őket ezért!" - mondta a miniszterhelyettes, hozzátéve, hogy a dicséret és elismerés természetesen a szakképzésben tanuló fiataloknak, az őket támogató családjaiknak is jár a teljesítményükért.

Schanda Tamás elmondta: a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakemberei a regisztrációs határidőt megelőző hétvégén is azon dolgoztak, hogy a szakképzésben is mindenki megkaphassa az oltást, aki szeretné. Az állami, egyházi vagy alapítványi fenntartású intézményekben foglalkoztatott összesen mintegy 38 ezer munkatárs több mint háromnegyede jelentkezett vakcináért.

A technikumok és szakképző iskolák közreműködésével az óraadó tanárok is regisztrálhattak.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom