Gazdaság
Kiválósági díjat adott át a jegybank
A szabad felhasználású kölcsönök jelentős részben álláslehetőségek megőrzését támogatták
A Növekedési hitelprogram (NHP) Hajrá keretösszege ötszázmilliárd forintos emeléssel háromezermilliárd forintra nő – jelentette be a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tegnapi online sajtótájékoztatóján Patai Mihály alelnök. Elmondta, hogy a bővítést a járvány elhúzódása indokolta, annak elmúltával pedig a program átalakítására is sor kerülhet. A kis- és középvállalatok a következő hónapokban is számíthatnak erre a lehetőségre – tette hozzá.
A jegybank monetáris tanácsa sikerként értékelte, hogy az NHP Hajrá az elmúlt egy évben csaknem 31 ezer vállalkozást juttatott kedvező feltételekkel összesen mintegy 2050 milliárd forint hitelhez – tette hozzá Patai Mihály. A növekedési hitelprogramok az elmúlt nyolc évben hetvenezer vállalkozást segítettek 5400 milliárd forint kölcsönnel. A sajtótájékoztatón átadták az első idei NHP Hajrá Kiválósági Díjat. 2021 első három hónapjában az OTP közvetítette a legnagyobb hitelösszeget a programban.
Wolf László vezérigazgató-helyettes közölte, hogy eddig csaknem tízezer vállalkozással kötöttek szerződést több mint ötszázmilliárd forint értékben. Pulai György, az MNB hitelösztönzők igazgatóságának igazgatója a díj átadásakor kifejtette, hogy az NHP Hajrá elsősorban a vállalkozások működését segített fenntartani az elmúlt egy évben. A szabad felhasználású kölcsönök jelentős részben álláslehetőségek megőrzését támogatták, de a teljes összeg harmada új beruházások finaszírozásához járult hozzá.
Túlnyomó részük a kereskedelmet, a feldolgozóipart, a mezőgazdaságot, az építőipart, és az ingatlanügyleteket finanszírozta. A teljes volumen kétharmada mikro- és kisvállalkozásokhoz került. Kiemelte, hogy a korábbi szakaszokhoz képest az ingatlanépítesek és -fejlesztések nagyobb részarányt képviselnek.