Gazdaság
Ellensúlyozhatják a járvány harmadik hullámát az otthonteremtő támogatások
A lakáspiaci aktivitást, ahogy eddig, a pandémia időszakában is jelentősen ösztönözték az állami kedvezmények, sokan ezek életbe lépéséhez időzítették vásárlásaikat
Jellemzően a kisebb lakások adhatók el a leggyorsabban az ingatlanpiacon. Ezek általában három hónapon belül elkelnek, míg a nagy családi házakat a legnehezebb értékesíteni, itt akár fél év is lehet az értékesítés ideje. Az alku mértéke is nagyobb ennél az ingatlantípusnál a kislakásoknál tapasztaltakhoz képest – válaszolták lapunk kérdésére az Otthon Centrum szakértői.
Hozzátették, a trend alól az agglomerációk kivételnek számítanak, különösen most, hiszen a járvány tovább erősítette az elmúlt egy évben a kiköltözési hullámot. Általánosan igaz a jelenlegi helyzetre, hogy a nagyvárosi agglomerációk népszerűek, de legjobban Budapest agglomerációjának tágabb környezetében az vehető észre, hogy szinte minden elkel, és rövidebb idő alatt, mint az ország más részein lévő, hasonló adottságú ingatlanok.
A jelentős alku ugyanakkor elsősorban nem elsősorban lakástípus, hanem területfüggő – mutat rá a szakértői válasz. A nagyvárosoktól távoli, rossz infrastruktúrával rendelkező településeken kelnek el leglassabban, legnagyobb alkuval az ingatlanok, de ezen belül is, különösen a rossz állapotban lévő házakat a legnehezebb értékesíteni.
A lakáspiaci aktivitást ahogy eddig is, a pandémia időszakában is jelentősen ösztönözték az állami támogatások. A szakértők emlékeztettek, a felújítási támogatás elsősorban az építőipar kisvállalkozásainál erősíti a szolgáltatásaik iránti keresletet, de a szaniterek, burkolóanyagok és általában a felújításhoz szükséges alapanyagok gyártói, forgalmazói is profitálnak a megnövekedett keresletből.
Ez nem hat azonban a lakástranzakciókra. Rámutattak, az adásvételek számának alakulását a lakásvásárlást fontolgatók döntéseit befolyásoló egymással ellentétesen ható tényezők befolyásolják. Aki ugyanis a pandémia megfékezése érdekében meghozott korlátozó intézkedések miatt megélhetési gondokkal küzd, elhalasztja lakásvásárlását, ugyanakkor akinek stabil a jövedelmi helyzete, netán a megváltozott életmód miatt még megtakarítása is nőtt, a jelenlegi kedvező kamatkörnyezet és a kedvezmények kihasználása miatt vásárolni fog. Egyre nagyobb emellett az aggodalom a fokozódó infláció miatt is, ami szintén az ingatlanvásárlás felé tereli a megtakarításokkal rendelkező háztartásokat.
Az év első hónapjaiban robbant a piac, mivel a tavaly elhalasztott vásárlások – amelyekkel megvárták a támogatások bevezetését – az év elején történtek. Ami a tavalyi évet illeti, az első hullámot követő lezárás miatt nagyon erőteljesen esett vissza a tranzakciószám. A második hullám időszakában nem voltak ilyen szigorú korlátozások, az ingatlanpiaci aktivitás is fennmaradt, ugyanakkor a beharangozott támogatások miatt érzékelhető volt a kivárás. Jelenleg még nem látszik egyértelműen a harmadik hullám hatása – tették hozzá.