Gazdaság
Még húsvét előtt megjön a pénz a családoknak
Beruházásösztönző program
A tárcavezető bejelentése szerint a családi pótlékot, a gyest, a gyetet, a fogyatékossági támogatást és a vakok személyi járadékát március 30-án utalják a bankszámlákra, a postai kézbesítés pedig március 29-én kezdődik. Mint írja, az ehhez szükséges 32 milliárd forintot a költségvetés maradéktalanul biztosítja. Arról is beszélt tegnap, hogy három újabb beruházás valósult meg a járvány harmadik hulláma alatt, együttesen 4,6 milliárd forint értékben, ezzel több mint 800 munkahely megőrzése vált biztossá.
Közölte azt is, a nagyvállalati beruházási támogatás a kormány egyik legeredményesebb beruházásösztönző programja, ezért az idén is folytatódik, 25 milliárd forintos kerettel. A Neopac Hungary Kft. 4,2 milliárd forintból bővített Debrecenben, 180 munkahelyet védett meg, a Pemü Műanyag Zrt. 124 millió forintos solymári beruházásával 320 ember munkahelyét őrizte meg, az Airvent Légtechnikai Zrt. 275 millió forintból növelte kapacitásait Kecskeméten.