Gazdaság

Fokozatos kilábalás várható

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. decemberi előrejelzése óta két fontos tényező volt, amelyet az új előrejelzésük elkészítésekor figyelembe kellett venniük - írják lapunknak eljuttatott sajtóközleményükben.

Fokozatos kilábalás várható
Képünk illusztráció
Fotó: MH

Ezek a gazdasági növekedés szempontjából ellentétes irányúak - fejtik ki: a vártnál kedvezőbb negyedik negyedéves GDP-adat azt mutatja, hogy a korlátozások által nem érintett ágazatok gyorsan regenerálódtak, ez javítja az idei kilátásokat.

Ezzel szemben decemberi előrejelzés idején a korlátozó intézkedések januárig voltak érvényben, amelyeket azóta a járvány elleni egészségügyi védekezés elősegítése érdekében többször meghosszabbítottak, illetve a harmadik hullám megérkezésével újabbakat is bevezettek. Ez a gazdasági teljesítményt negatív irányban befolyásolja és mérsékelheti a hosszú távú kilábalás esélyeit is - írja a Századvég.

E két tényezőt figyelembe véve a gazdaságkutatók az idei növekedési várakozásaikat 4,0 százalékra mérsékelték, míg a jövő évit, feltételezve a 2021 második negyedévtől meginduló kilábalást, 5,1 százalékra emelték.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a jelenlegi adatok figyelembevételével gazdasági teljesítmény 2022-ben érheti el újra a 2019-es szintjét.

A háztartások fogyasztási kiadásai a tavalyi 2,5 százalékos visszaesés után idén 3,2 százalékkal, míg jövőre – a korlátozások megszűnését feltételezve – 4,7 százalékkal növekedhetnek. A korlátozások visszafogják a fogyasztást, ugyanakkor a háztartások megtakarításának növekedését is eredményezik, így amikor ismét igénybe lehet venni az átmenetileg elérhetetlenné vált termékeket és szolgáltatásokat, akkor jelentős kereslet jelenhet meg - fejtik ki az okokat.

Kiemelik: a beruházásoknak fontos szerepe lehet a hosszú távú kilábalásban és új munkahelyek teremtésében a megszűnt munkahelyek helyett. A beruházásokat segíthetik az alacsony kamatok, az elérhetővé váló uniós források, valamint az uniós közös hitelfelvétel nyomán megnyíló további forráslehetőségek, míg például a bizonytalan gazdasági helyzet fékezőleg hat. E tényezőket figyelembe véve a beruházások esetében idén 7,5 százalékos, jövőre pedig 5,8 százalékos emelkedést várnak.

A járványhelyzet az exportra is kedvezőtlenül hatott: a tavaly tavaszi időszakban az ellátási nehézségek és a megtorpanó külső kereslet, illetve ennél is tartósabban pedig a turizmus visszaesése rontotta a számokat - teszik hozzá.

Bár a turizmus helyreállása csak a korlátozások feloldása után kezdődhet el és akkor is csak fokozatos lehet, a termékek exportja a tavalyinál kedvezőbben alakulhat - várja a Századvég -, feltételezve a külső kereslet megfelelő alakulását. Így az export idén 8,7, jövőre pedig 8,1 százalékkal növekedhet, míg az import bővülése rendre 7,8, illetve 7,0 százalék lehet.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a külkereskedelmi egyenleg hatása 2021-ben és 2022-ben a növekedésre már pozitív lehet - írják.

A munkaerőpiacon az idei évben alacsony, de a korábbi években megszokottnál magasabb, 4,2 százalékos munkanélküliséggel számolnak. A munkanélküliség kapcsán jelentős kockázatot jelent, hogy meddig húzódnak el a korlátozó intézkedések, mikor eredményeznek ezek hosszan tartó elhúzódásuk esetén esetlegesen jelentősebb mértékű elbocsátásokat - áll az előrejelzésben.

A beruházások magas volumene segítheti a foglalkoztatás visszatérését a korábbi magas szintre, így a munkanélküliség jövőre 3,6 százalékra csökkenhet - várja a kutatás.

Az inflációt az idei évben nagyban befolyásolják a bázishatások: a tavaly tavaszi zárlatnál az olaj világpiaci ára jelentősen visszaesett, ami megjelent az üzemanyagárakban is. Ez most az alacsony bázis miatt magasabb inflációt eredményez, azaz a pénzromlás üteme idén várakozásaink szerint 3,5 százalék körül alakulhat, míg jövőre 3,2 százalék lehet. Az inflációt felfelé hajtja továbbá a gyengébb árfolyam, de kockázatot jelent az is, hogy ha a korlátozások miatt elérhetetlenné vált szolgáltatások ismét elérhetővé válnak, az áruk hogyan alakul: a csökkenő kínálat és az elmaradt bevételek várhatóan áremeléseket eredményeznek majd. Ugyanakkor a mérsékelt külső infláció lassítja az áremelkedést. A maginfláció által leírt alap inflációs folyamatok azonban továbbra is erősek, azaz a jegybanki döntéshozóknak figyelemmel kell követniük az adatok alakulását és szükség esetén megtenni a szigorító lépéseket. A monetáris politika irányultsága ezeket figyelembe véve is laza maradhat az előrejelzési horizonton - elemzik a Szazadvégnél a kialakult gazdasági helyzetet.

Hozzáteszik: a költségvetési hiány az idei évben is magas, de a tavalyinál alacsonyabb lehet, a GDP 7,1 százalékát teheti ki, majd jövőre 5,0 százalékra csökkenhet. Ez azt is jelenti, hogy a GDP-arányos államadósság becslésünk szerint idén 81,4 százalékra emelkedik, majd jövőre 79,2 százalékra csökken. A GDP-arányos államadósság tavalyi emelkedése nyomán a vírushelyzet elmúltával a korábbinál alacsonyabb hiányra és gyorsabban csökkenő államadósságra lesz szükség.

Az előrejelzést érintő legfontosabb kockázat természetesen a koronavírus, illetve az azzal kapcsolatos korlátozások fennmaradása. Becslésük elkészítésekor azzal számoltak, hogy a korlátozások az oltások előrehaladásával fokozatosan feloldásra kerülnek a második negyedév során. Ennek elhúzódása azonban több százalékponttal visszavetheti a növekedést, míg egy gyorsabb újraindulás és kilábalás pozitív kockázatot jelent - derül ki a Századvég kutatásából.

Kapcsolódó írásaink