Gazdaság

Matolcsy György: Eredmények és tartalékok

Miért is ne összegezhetnénk az elmúlt 30 év magyar eredményeit és kudarcait egy körvonalazódó jövőkép szempontjából úgy, hogy ami eddig nem sikerült, azt tartalékként vesszük számba? - teszi fel a kérdést Matolcsy György jegybankelnök a novekedes.hu oldalon közzétett írásában.

A Magyar Nemzeti Bank elnöke úgy gondolja, az 1990 és 2020 között lévő három évtized már alkalmas idősáv annak vizsgálatára, hogy mi sikerült és mi nem, hiszen a sikerhez többeknek közel ennyi vagy ennél kevesebb idő is elegendő volt. Például az írek 15 év alatt, Japán és Szingapúr 23 év alatt zárkózott fel a jövőképükben célba vett élvonalhoz - tette hozzá.

A következő 10-20 évre felrajzolható jövőkép és stratégia számára azonban a 40-50 éves idősáv is értelmezhető. Dubai 40 év alatt, Izrael és Dél-Korea 50 év alatt érte el a kitűzött fejlettségi szintet. Kína 100 éves tervekkel dolgozik, de egyes jól tervezett térségei (például Peking, Sanghai, Senzsen, Csengdu, Csungking körzetei) már az 1989-es nyitást követő 40 év alatt sikeresen felzárkóznak - írja Matolcsy György.

Ha Magyarország képes lesz a Kelet sikeres felzárkózási mintái alapján kidolgozni egy vonzó, mérhető és elérhető jövőképet, akkor a „40-50 évesek” csoportjához csatlakozhat. Az elmúlt több mint fél évszázad alatt több mint 100 ország indult el a felzárkózás ösvényén, de csak minden tizedik ért célba. Egy helyes vízióra alapozott, 50 év alatt teljesített magyar felzárkózás világsikert érne - vélekedik.

Az így felsejlő magyar jövőkép felől tekintve milyen is volt tehát az elmúlt 30 év? - teszi fel a kérdést Matolcsy György, akinek az elemzését alább változtatás nélkül közöljük.

Magyarország teljes mértékben integrálódott a Nyugathoz.

Az Észak-Atlanti Szövetséghez (NATO) és az Európai Unióhoz való teljes jogú csatlakozás történelmi tett, a három évtizedben elért eredmények többsége ezek nélkül nem jöhetett volna létre.

Magyarországon politikai-társadalmi stabilitás és kezelhető pénzügyi egyensúlytalanság jellemezte az elmúlt 30 évet.

1990 és 2019 között nem – ahogy most a járvány sokkjai között sem – következett be fizetésképtelenség, államcsőd, politikai ciklusokat megtörő fordulat és nem lépett fel olyan mértékű kivándorlás, ami veszélyeztetné a jövőt.

Magyarországon a piaci átmenet igen jelentős társadalmi, ezen belül foglalkoztatási áldozattal ment végbe, de ezt a két évtizedes ciklus végére az ország ledolgozta.

Az 1990-es években a piaci átmenetre először kényszerűen (az évtized első fele) majd önként (az évtized második fele) vállalt sokkterápia 1,4 millió munkahelyet szüntetett meg. Ezek többségét helyreállította az ország 2019 végére. Sőt, a gazdaságunk erejét jelzi, hogy a járvány sokkjai között is sikerült ezt az eredményt megőrizni.

Magyarország az export szempontjából „középhatalommá” vált, döntően a külföldi működő tőkeberuházásoknak köszönhetően.

A sikeres felzárkózási minták – az USA kivételével – mind a tőkevonzásra és a kivitelre épültek az elmúlt száz évben és ez az előfeltétel az elmúlt 30 évben a magyar gazdaságban is megjelent.

Az exportágazaton belül húzó területeket alakítottunk ki.

Elsősorban az autóiparban és a turizmusban sikerült ezt elérnünk, mindkettő szerepel a sikeres felzárkózásokat jellemző stratégiákat tartalmazó étlapon.

Végül, Magyarország rátalált a gazdasági növekedés és a pénzügyi egyensúly együttes receptjére (E+N).

Az elmúlt száz évben először, most sem könnyen, a 2010-re fellépő összetett válság kezelésének kényszere alatt, de létrejött a jó irányú gazdaságpolitikai fordulat. A magyar gazdaságpolitika végül megtalálta a sikeres felzárkózások receptjének egyik nélkülözhetetlen elemét, ami az egyensúlyi növekedés, majd az azt követő felzárkózás.

A digitális átállásban középszerűen teljesítünk.

A digitális átállás 2006 óta először rejtve, majd nyíltan a gazdasági és társadalmi sikerek döntő forrása. Információs korban élünk, az emberiség rátalált arra az erőforrásra, aminek a használatával gyarapszik, ahelyett, hogy fogyna vagy szinten maradna. Az nyer, aki a többieknél gyorsabban él az információs erőforrással, amihez teljes digitális átállás szükséges.

A magyar felsőoktatás legfeljebb a középmezőnyben teljesít.

A globális innovációs rangsorban a magyar helyezés kedvező, a 27. helyet éri, de a felsőoktatási rangsorban csak az 53. helyen állunk, ami elfogadhatatlanul alacsony szintet jelent. Az elmúlt évtized nemzetközi rangsoraiban ott romlott jelentősen a helyezésünk, ahol a humán tőke fejlesztése számít. Az nyer, aki munkára és tudásra építi a felzárkózást, nekünk az egyik már működik, a másik még nem.

Az egészségipar messze képességei és lehetőségei alatt teljesít.

A négy kitűnő orvostudományi egyetemünk, a régióban kiemelkedő gyógyszergyárak és az ígéretes kutatások, találmányok ellenére a teljes egészségipari szektor fejletlen, a sikeres felzárkózókhoz (például Izrael, Dél-Korea, Dubai) és különösen a lehetőségeihez képest. Már látjuk, hogy nem nyerhet az, aki nem tekinti az egészségipart stratégiai ágazatnak.

Még nem születtek meg a vezető magyar technológiák.

Az elmúlt 100 év minden nemzetközi sikere mögött hazai fejlesztésű és tulajdonú, az adott korszak vezető technológiai hullámához csatlakozó találmányok állnak. Külföldi tulajdonú technológiákra csak leányvállalatok épülhetnek, a hazai tulajdonú vezető technológiákból lehet regionális vagy globális multinacionális vállalat. A hazai vezető technológia nem feltétlenül ipari, lehet oktatási (lásd Szingapúr), mezőgazdasági (Izrael), társadalmi (Japán) vagy térszerkezeti (Dubai).

Még nem jöttek létre a dinamikus térbeli motorok.

Minden sikeres felzárkózás mögött okos térszerkezet, dinamikusan fejlődő térbeli motorok, városrégiók állnak. Budapest 100 kilométeres körzetében, Debrecen 3 milliós térségében, hasonlóan Miskolc, Szeged, Pécs régióiban még kiaknázásra várnak azok az integrációs energiák, amelyek a városmagok és kertvárosok hálózatával sűrű, de fenntartható és zöld térszerkezetet kínálnak a családok és vállalkozások számára. Az nyer, aki dinamikus és fenntartható térszerkezetet alakít ki.

Végül, még nem rendelkezünk egy hosszútávú, fenntarthatóságra épülő versenyképességi programmal sem.

Vannak fejlesztési programjaink elkülönülve, egyes területekre: demográfiai programunk, otthonteremtési elképzelésünk (ez még nem program), modern városok programja és sok más, de ezeket nem fűzi egybe egy 10-20 éves időhorizontra kitekintő Nemzeti Versenyképességi és Fenntarthatósági Program. Az nyer, akinek van ilyen, aki már a kezdet-kezdetén rendelkezik egy vízióval.

Neumann János megjegyzése, mely szerint „csak Budapestről jöhetett az, aki utánad lépett be a forgóajtóba és előtted lépett ki belőle” az egész országra, sőt a Kárpát-medencére is igaz lehet a következő évtizedekben.

Kapcsolódó írásaink

Matolcsy György: Célok és eszközök

Ā„Miért is ne kutatnánk és idézhetnénk fel az elmúlt 30, 100 és 500 év magyar jövőképeit annak érdekében, hogy világosan lássuk a kudarcok és a félbe maradt sikerek okait?”