Gazdaság

Drasztikusan csökkent a vendégéjszakák száma januárban

A járvány hatásai

A beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó járványvédelmi intézkedések hatására januárban 89,8 százalékkal csökkent a kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma az egy évvel korábbihoz viszonyítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Beszámoltak arról, hogy a belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 85,5 százalékkal esett vissza, a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 93,5 százalékkal csökkent. A legnagyobb mértékű csökkenés a balatoni turisztikai régióban, illetve Budapesten történt – tették hozzá.

A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele 90,8 százalékkal volt kevesebb a tavaly januárinál, és 3,160 milliárd forintra esett vissza. Tavaly november 10. óta a koronavírus okozta járvány megfékezésére irányuló védelmi intézkedések értelmében a kereskedelmi szálláshelyek turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkező vendégeket fogadhatnak.

Kapcsolódó írásaink

Piacösztönző otthonteremtő támogatások

ĀNőhet az elsőlakás-vásárlók száma, a bővített csok és az illetékmentesség jelentős árelőnyt hozhat, a meglévő állomány korszerűsítése jobb állagú kínálatot eredményezhet