Gazdaság
Már elérhetők az adóbevallás-tervezetek

A pénzügyminiszter azt írta, ő már elfogadta az adóhatóság által készített bevallástervezetét a személyi jövedelemadó köteles tavalyi bevételeiről, illetve az adója 1+1 százalékáról is rendelkezett.
A miniszter emlékeztetett: az adóhivatal már öt éve készíti el több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét, ez az idén 5,4 millió magyarnak jelent könnyebbséget.
Postán is kérhető a szja-bevallási tervezet április 15-ig
A NAV több mint 5,4 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, amely elérhető és jóváhagyható elektronikusan, aki nem rendelkezik a szükséges KAÜ-azonosítóval április 15. éjfélig kérheti a tervezet postázását - közölte az adóhatóság kedden.
A közlemény szerint, akinek nincs KAÜ-azonosítója (ügyfélkapuja, elektronikus személyi igazolványa, telefonos azonosítója) annak április 30-ig postázzák a tervezetet, az 1+1 százalékos rendelkezőnyilatkozatot és a válaszborítékot együtt.
Az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, őstermelők, áfás magánszemélyek is - tették hozzá.
Az utóbbi években a személyi jövedelemadózás rendszere jelentősen átalakult. Ennek elsősorban az volt a célja, hogy a magánembereknek a lehető legegyszerűbben készüljön el az szja-bevallásuk. A rendszer évek óta sikeresen betölti ezt a szerepet, egyúttal a digitalizáció elterjedéséről is érdekes adattal szolgál: a NAV információi szerint jelenleg már több mint 4,2 millióan rendelkeznek elektronikus tárhellyel - írták.
A NAV honlapjáról már most elérhetők a bevallási tervezetek. Az eSZJA-portálon keresztül a KAÜ-azonosítóval rendelkezők számítógépen, de akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthetik, és ha szükséges, szerkeszthetik is az szja-bevallás tervezetét. Aki egyetért a dokumentum adataival, annak nincs további teendője, május 20-ai hatállyal a tervezet a kiajánlott adatokkal érvényes szja-bevallássá válik - áll a közleményben.
Kitértek arra is: az szja szerint adózó egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfafizetésre kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, illetve az adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük bevallási tervezetüket. Nekik továbbra is önállóan kell benyújtaniuk a bevallást, hiszen a számukra készített tervezetek nem válnak automatikusan bevallássá, de segítségül szolgálnak annak elkészítéséhez.