Gazdaság

Március végéig igényelhető a bértámogatás a márciusi bérekre

Már a koronavírus miatt márciusban zárásra kényszerült vállalkozások is elérhetik az ágazati bértámogatás iránti kérelmet a Foglalkoztatási Portálon – mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közölte, a bértámogatást március 31-ig igényelhetik a főként kiskereskedelemben és egyéb szolgáltatások szektorban működő cégek dolgozóik munkahelyeinek megvédése érdekében.

Az ágazati bértámogatás a járványhelyzetben működésüket erőteljesen visszafogni, szüneteltetni kényszerülő szektorok vállalkozásainak talpon maradását szolgálja. A program indulása óta a turizmus-vendéglátásban és a szabadidős szolgáltatásokban tevékenykedők helyzetét javította munkavállalóik megtartása érdekében.

A kormány a március 8-tól bezárásra kényszerülő szektorokra is kiterjeszti a támogatást, ezzel további mintegy 100 ezer ember munkahelyének megvédését segítve.

A program keretében a támogatás mértéke a bruttó bér 50 százaléka, de legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér 150 százaléka, azaz havi bruttó 251.100 forint.

A munkaadó vállalja, hogy a munkavállaló részére munkabért fizet, és a munkaviszonyt április 30-ig felmondással vagy közös megegyezéssel nem szünteti meg.

Bodó Sándor emlékeztetett arra, hogy a vállalkozásoknak a támogatás időtartama alatt járulékot sem kell fizetniük, így a bérköltségek mintegy kétharmadát az állam biztosítja. A kifizetések folyamatosak, a bértámogatást a kormányhivatalok előleg formájában utalják.

A vállalkozásoknak eddig mintegy 45 milliárd forintot fizettek ki, a program közel 115 ezer munkahely megtartását teheti lehetővé. A munkaadók a kormányhivatalok foglalkoztatási főosztályaihoz nyújthatják be az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelmeiket, amelyekhez a dolgozók munkaszerződését kell csatolni.

A részletes pályázati kiírás a munka.hu oldalon található meg.

Kapcsolódó írásaink

Orbán Viktor: Húsvéttól lehet nyitás

ĀMinden ágazatra kiterjesztjük a bértámogatást - A miniszterelnöknél semmi mellékhatása nem volt a vakcinának - A mai napot is az Operatív Törzsben kezdte a kormányfő