Gazdaság

A márciusi bérekre is igényelhető a bértámogatás

A legfrissebb gazdasági mutatók alapján Magyarország még a koronavírus okozta válság idején is jobban teljesít, mint sok más, nálunk akár gazdagabb uniós tagállam

Továbbra is fizetéshez jutnak azok a munkavállalók, akik a járvány miatt nehéz helyzetbe került szektorokban dolgoznak. Annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb problémával kelljen küzdeniük a vállalkozásoknak és a munkatársaiknak, a támogatásokat már március első napjaiban folyósítják.

A márciusi bérekre is igényelhető a bértámogatás
A vendéglátásban is már szinte mindenki megkapta az igényelt összeget
Fotó: MH/Katona László

Meghosszabbítja a kormány márciusra is az ágazati bértámogatási rendszert, így a következő hónapban is fizetéshez jutnak azok a munkavállalók, akik a járvány miatt nehéz helyzetbe került szektorokban dolgoznak – mondta tegnap Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára sajtótájékoztatón Budapesten.

Kiemelte: a koronavírus-járvány elleni küzdelemben az első az emberek életének és egészségének a védelme, de meg kell óvni a gazdaságot, az emberek munkahelyeit is, hiszen így lehet biztosított a magyar családok megélhetése. Annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb problémával kelljen küzdeniük a vállalkozásoknak és a munkatársaiknak, a támogatásokat már március első napjaiban folyósítják – tette hozzá.

Ismertette, hogy a program novemberi elindulása óta több mint 16 ezer munkaadó nyújtott be támogatási kérelmet mintegy 115 ezer munkavállaló bérére, az igényelt támogatási összeg meghaladja a 41 milliárd forintot. Az igények 95 százalékát már pozitívan bírálták el, és azok, akinek megítélték a támogatást, 99 százalékban már meg is kapták azt, ez csaknem 39 milliárd forintot jelent.

A vendéglátás területén hasonlóak az arányok, mint az ágazati bértámogatás összességénél, itt mintegy 22 mil­liárd forintnyi bértámogatás védi a foglalkoztatottakat – fűzte hozzá. Schanda Tamás úgy fogalmazott, hogy vannak, akik az álhírgyártásban és a pánikkeltésben érdekeltek, ezért tisztázta: az ágazati bértámogatással havonta átlagosan százezer forintot fizetnek ki dolgozónként. Aki számára a munkáltatója kevesebbet igényelt – mert csak minimálbérre és négy órára jelenti be –, az kevesebbet is kapott.

Ezek azonban olyan ügyek, amelyeket a vállalkozónak és az alkalmazottaknak egymás között kell megvitatniuk, és megjegyezte, hogy a kávézó, amelynek esetét a baloldal és a propagandamédiája felkapta, ilyen vállalkozás. De a pénzt, amelyet igényeltek, folyósították nekik, ez a történet is tele van tehát csúsztatásokkal, így tökéletesen beillik a baloldal által terjesztett és gerjesztett álhírek sorába – mondta. „Olyan, mint Korózs Lajos kamuvideója vagy a hazug statisztikáik.

Schanda: Vannak, akik az álhírgyártásban és a pánikkeltésben érdekeltek
Schanda: Vannak, akik az álhírgyártásban és a pánikkeltésben érdekeltek
Fotó: MH/Katona László

Nekik ugyanis az az érdekük, hogy minél rosszabb legyen az országnak, hiszen ők maguk is ezt látják az egyetlen esélyüknek a jövőre esedékes választáson” – mondta. A legfrissebb gazdasági mutatók alapján Magyarország még a koronavírus okozta válság idején is jobban teljesít, mint sok más, nálunk akár gazdagabb uniós tagállam – fogalmazott Schanda Tamás, aki szerint ez annak is köszönhető, hogy a 2010 óta eltelt évtizedben a magyar gazdaság megerősödött és növekedési pályára állt, így kevésbé volt sérülékeny.

Ehhez kellettek a megfelelő kormányzati intézkedések is, amelyek szükségesek ahhoz is, hogy Magyarország kilábalhasson a világjárvány okozta helyzetből. Annak érdekében, hogy mindez teljesüljön, indították el a gazdaság-újraindítási akciótervet, amelyet több fázisban hajtanak végre – jegyezte meg az államtitkár.

Kapcsolódó írásaink