Gazdaság

Matolcsy György: Olaszország befejezetlen ügye az euróval

Európai kollégái nevében Matteo Renzi felbontotta az olasz kormánykoalíciót. Ez Olaszország számára történelmi lehetőség a felemelkedésre - írta a novekedes.hu portálon megjelentetett cikkében Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Olaszország már a 2000-es évek eleje óta szenved az euroövezeti tagság súlya alatt. Az olasz államadósság meghaladta a GDP 150 százalékát, mindezt a fenntartható növekedési pályának illetve a versenyképesség javítására irányuló nemzeti összefogásnak legapróbb jele nélkül. Legutóbb az EU brutális reformok bevezetésére kényszerítette Mario Montit a szükséges pénzügyi források megléte nélkül - emelte ki Matolcsy Gyögy.

El is elbukott, ahogy Olaszország és az euroövezet is elbukott. Most viszont eljött Olaszország ideje, részben azért, mert megtalálták a megfelelő embert a feladat elvégzésére - hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Illetve 200 milliárd euróval rendelkeznek, amit most reformokra költhetnek. Javasoljuk, hogy tanulmányozzák a V4 országoknak az elmúlt tíz évben sikeresen alkalmazott reformjait.

Kapcsolódó írásaink

Matolcsy György: Okos Kert-Magyarország

ĀMiért is ne léphetne Magyarország szintet a fenntartható felzárkózásban úgy, hogy legjobb egyetemeink köré innovációs parkokat, okos kerteket építünk?