Gazdaság

A járványhelyzet idején is helytálltak a magyar gazdák

Célunk, hogy a következő évtizednek nyertese legyen a vidék, a helyi gazdaság, a legkisebb falvaktól a megyei jogú városokig – mondta lapunknak Nagy István agrárminiszter

Meg kell újítani a vidéki Magyarországot – nyilatkozta lapunknak Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető arról is beszélt, hogy bővíteni és erősíteni kell az élelmiszeripart, valamint növelni a feldolgozottsági szintet, így még több, jó minőségű magyar élelmiszer lesz a polcokon.

A járványhelyzet idején is helytálltak a magyar gazdák
„Ma már egy agrármérnöknek nem az a tudás kell, mint néhány évvel ezelőtt, a digitalizáció elkerülhetetlen”
Fotó: MH/Katona László

– A közös agrárpolitika (KAP) hazai és európai uniós forrásai révén kiemelkedő összeget, 7537 milliárd forintot fordíthat a kormány a következő hét évben a vidék megerősítésére. Hogyan áll össze ez a szokatlanul nagy összeg, és mire tervezik felhasználni?

– Történelmi léptékű döntést hozott a magyar kormány, amikor úgy döntött, hogy az Európai Unióban adható nemzeti társfinanszírozás mértékét 17,5 százalékról nyolcvan százalékra, a maximumra emelte. Nincs Európában hasonló példa, nem is volt, és most a közeljövőben sem lesz. Mi voltunk az úttörők, az egyedüliek, akik így döntöttek. A hangsúly a helyi gazdaság és a vidék megerősítésén, valamint a magyar gazdák versenyképességének növelésén van.

Számokban ez azt jelenti, hogy az elkövetkező hét évben 4265 milliárd forintot fordítunk a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére. Ezzel megháromszorozzuk a jelenlegi, 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési program forrásainak nagyságát és megújítjuk a vidéki Magyarországot. A közös agrárpolitika másik pillére, a jövedelempótló támogatások révén pedig további 3272 milliárd forintnyi, száz százalékban uniós forrásból segítjük a hazai mezőgazdasági szereplőket.

– Miben látott fejlődést az elmúlt években?

– Az elmúlt tíz évben megtanultunk termelni, a mennyiségi kibocsátásunk 165 százalékkal növekedett. Ez azt jelenti, hogy európai szinten folyamatosan az első három ország között voltunk a növekedésben. Megfelelő alapot adott a 2010 óta nyújtott teljesítményünk, ez pedig létrehozott egyfajta bizalmi tőkét az ágazattal szemben, amit csak megerősítettek a koronavírus-járvány tapasztalatai.

– Mi volt korábban a hiba?

– Elődeink a szocialista időszakban súlyos hibákat követtek el, mert az uniós forrásokat rosszul használták fel. Nem a gazdaság élénkítésére fordították a támogatás nagy részét, hanem szociális programokra. Az uniós gazdák – köztük a például a lengyelek is – akkor előztek meg minket rettenetesen.

Ezért is volt az, hogy előbb említett barátaink termékei elárasztották hazánkat, mert ők az akkori forrásokat helyi szinten elosztva, megfelelő feldolgozóüzemekkel, hűtőházakkal és egyebekkel szerelték fel a gazdákat. Itt van a lengyel alma áprilisban Magyarországon, az ő krumplijuk jön hazánkba, mert megfelelő tároló- és feldolgozókapacitással rendelkeznek. Most jutottunk el oda, hogy meg tudjuk fordítani ezt a trendet.

Én hiszek a magyarok kitartásában, hogy nemcsak utolérjük, hanem meg is előzzük uniós társainkat. Már csak emiatt is előre tekintünk, hiszen a 21. század számos új követelményt állít a gazdálkodók és az élelmiszer-termelés elé: a fogyasztói igények változásának, az egyre kedvezőtlenebb időjárási körülményeknek és erősebb környezetvédelmi elvárásoknak kell úgy megfelelni, hogy közben munkájuk jövedelmezőségi szintje is erősödjön.

– Hogyan tervezik felhasználni a forrásokat?

– A források felhasználása tekintetében lényegében két szakasz következik most a munkánkban. Az első szakasz azt jelenti, hogy már 2021 első felében meghirdetjük azokat az új programokat és felhívásokat, amelyekre lehetőség van a 2014–2020 közötti szabályok keretei között. Az uniós szabályozás 2023-tól változik, az idei és a 2022-es év átmeneti esztendő lesz, ugyanakkor a nemzeti társfinanszírozás jelentős megemelése már erre a két átmeneti évre is vonatkozik, és az új költségvetési keret terhére már meghirdethetők új pályázatok.

A második szakasz pedig az, hogy a 2023–2027 közötti időszak tekintetében a közös agrárpolitika stratégiai tervének keretében fogjuk idén rögzíteni a felhasználás pontos irányait és tartalmi elemeit. Mindkettő esetében széles körű konzultációt fogunk lebonyolítani, bevonjuk az érdekelteket a munkába, hogy a magyar vidék lehető legtöbb szereplője érezze magáénak és a maga javára válónak a terveinket, elképzeléseinket. Célunk, hogy az elkövetkezendő évtizednek nyertese legyen a magyar vidék, a helyi gazdaság, a legkisebb falvaktól a megyei jogú városokig. Ennek a folyamatnak pedig fontos elemei a vidéki élet életkörülményeinek, vonzerejének növelése, a generációváltás elősegítése, a precíziós gazdálkodás térnyerése, a jövedelmezőség emelkedése.

Mindenképpen szeretnénk fokozni a versenyképességet, bővíteni és erősíteni az élelmiszeripart, növelni a feldolgozottsági szintet, így még több, jó minőségű magyar élelmiszer lesz a polcokon, a magyar családok asztalán. Az elkövetkezendő években még nagyobb hangsúlyt fordítunk arra, hogy teremtett világunk értékeit megőrizzük, és a mezőgazdaságban is érvényesítsük a környezetvédelmi szempontokat.

– Mit tudnak tenni ennek érdekében?

– Növekedni fognak az agrár-környezetgazdálkodáshoz, ökológiai gazdálkodáshoz, erdősítéshez kapcsolódó támogatások. Ez segít majd abban, hogy a gazdák versenyképességük és jövedelemszintjük javítása mellett fenntarthatóbb gazdálkodást folytassanak. Az elmúlt tíz évben a kormány szövetséget kötött a gazdákkal. Erre a partnerségre most is kölcsönösen szükségünk van. Bízom benne, hogy a jövőben is számíthatok kitartó és áldozatos munkájukra!

– Ennek kapcsán nyilatkozta, hogy a jó felhasználás érdekében erősíteni kell a képzési hálózatot és a szakképzés színvonalát. Hogyan akarják elérni ezt a célt?

– A fejlődést mindig döntések sorozata előzi meg. A magyar agrárszakképzés az évszázadok során folyamatosan alakult, de a küldetése ugyanaz maradt: szolgálni a magyar mezőgazdaságot, éltetni és fejleszteni a vidéket, követni a társadalmi és a termelési igények változását. Ennek érdekében létrehoztuk az agrárszakképzési centrumokat, a továbbiakban az elnyerhető támogatások segítségével nyílhat mód a 21. század kihívásainak megfelelő intézményhálózat fejlesztésére, működtetésére.

Ma már egy agrármérnöknek nem az a tudás kell, mint néhány évvel ezelőtt, a digitalizáció elkerülhetetlen. Ez mind segítség az életben maradáshoz. A termőföld mára egy olyan „korlátos jószág”, amelyre nagyon vigyáznunk kell. A teremtett világunk minőségét meg kell őrizni ahhoz, hogy a következő generációk is használni tudják. Ez nagyon komplex ismeret, és azt szolgálja, hogyan legyünk versenyképesek.

– És hogyan lehetünk azok?

– Ebben nagy szerepe van a duális képzés megerősítésének. A megalakult agrárszakképzési centrumok helyi szinten adnak választ a gazdaság igényeire. Célkitűzésünk, hogy a végzettséget szerzők az adott településen, régióban tudjanak elhelyezkedni, azaz helyi szinten adjanak választ a gazdaság igényeire. Ugyanakkor a centrumok, aktív vállalati kapcsolataikkal, erősíthetik a munkaadók szerepvállalását a gyakorlati képzésben. Az agrárszakképzés nemcsak az agrárágazatok munkaerőigényét hivatott maximálisan kiszolgálni, hanem aktív, innovatív szereplőjévé válik a 21. századi magyar mezőgazdaságnak.

A meglévő infrastruktúránkra és eszközeinkre alapozva aktív szerepet kell vállalnunk a duális szakképzés megvalósítását szolgáló képzőközpontok kialakításában. A képzőközpontok létrehozásának célja, hogy a képzéseket olyan környezetben lehessen végezni, amelyek a legkorszerűbb eszközökkel felszereltek, továbbá hogy azoknak a kisvállalatoknak is lehetőségük legyen a szakirányú oktatás közös, intézményesített megvalósítására, amelyeknek csak az adott szakma egy részének oktatására van kapacitása.

– Többször is említette a 21. századi szemléletet. Mire gondol pontosan?

– Az agrárképzés megítélésében paradigmaváltás előtt áll az oktatás. Részben le kell számolni a hagyományos, gumicsizmás gazdálkodó képével, meg kell mutatni, hogy ma a „termőföldtől az asztalig”-szemléletmód nem csupán az élelmiszer-ellátás és az élelmiszer-biztonság kérdésére korlátozódik, hanem egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a precíziós mezőgazdaságban kevesebb fizikai munkával, a digitalizációban jártas szakemberekre támaszkodva több és jobb termék előállítására nyílik lehetőség.

Fontos feladat a vállalkozói szemléletmódnak és gyakorlatának, különösen a családi és szövetkezeti gazdálkodás gondolkodásmódjának elterjesztése, hiszen az alapanyagok (termékek) feldolgozásával magasabb jövedelmi szint és eredményesebb piaci megjelenés prognosztizálható. Célunk, hogy az agrárképzést választók karrierlehetőséget lássanak a szakképzésben, és az agrárium visszanyerje méltó presztízsét.

– Minden ágazat megsínylette a járványt, így a mezőgazdaság is. Milyen problémákkal szembesültek leginkább?

– Muszáj ezt a kérdést szélesebb spektrumban szemlélni. A hírek leginkább a turizmusról szólnak, hogy nem tud kinyitni egy hely, mert nem jöhetnek vendégek, így nincs bevétel, emiatt be kell zárnia. Azonban ha a helynek be kell zárnia, akkor az alapanyagot szállító termelő is bajban van. Mi történik a gazdával? Azon dolgozunk, hogy felhívjuk a figyelmet erre a problémára. A vírushelyzet idején a gazdatársadalomnak helyt kellett állnia.

Tavaly tavasszal, a vetési időben már javában tombolt a járvány, komplett ágazatok leálltak, aki tehette, home office-ba vonult, a gazdáknak pedig dolgozniuk kellett, mindennap fel kellett kelni, a jószágot megetetni azért, hogy mindennap friss étel legyen az asztalon. A feldolgozóiparban a szalagok mellé ugyanúgy be kellett menni dolgozni, mint a pandémia előtt, mert az emberek joggal várták el, hogy legyen étel az asztalukon.

– Ennyire egyszerű? Enni kell?

– Ezért is stratégiai ágazat az agrárium. Mert létszükséglet. Minden leállhat, mindenki hazamehet, de igen, enni és inni, amíg ember van a földön, muszáj. Innen eredeztethető a kormány döntése, hogy minden eddiginél nagyobb összeggel segíti a mezőgazdaságot. De nem csak a koronavírussal kellett küzdenünk az elmúlt szűk másfél évben. Nyakunkon a sertéspestis, a madárinfluenza és a pánik vírusa is.

– Haladjunk fordított sorrendben. A pánik vírusa?

– Igen, a félelemé. Tavaly március 14-én többet vásároltak az emberek, mint a megelőző esztendő karácsonyi hétvégéjén. Azért ismétlem megint, hogy helytálltunk, mert másnap ki tudtak nyitni a boltok, volt elég áru. Ez bizonyítja, hogy ütésállóvá vált az agrárium, és egy olyan tartaléka a magyar gazdaság megújulásának, amiben olyan potenciál van, amelybe érdemes befektetni. Ezt ismerte fel a magyar kormány.

– A madárinfluenza mekkora veszélyeket rejt?

– Hazánkban a tavaly tavaszi-nyári nagy madárinfluenza járvány után idén az év elején két megyében ütötte fel a fejét a betegség. Komárom-Esztergom megyében egy hízópulyka-állományban, Bács-Kiskun me-gyében pedig egy tojótyúk-állományban mutatták ki a magas patogenitású madárinfluenza-vírust. A gyors intézkedéseknek köszönhetően mindkét megyében sikerült lokalizálni a betegséget, megakadályozva a továbbterjedését.

A vírus folyamatos veszélyt jelent, ezért oda kell rá figyelni. Fontos azonban, hogy mind a mostani, mind az elmúlt években tapasztalt kitöréseknél egy olyan vírus, a H5N8 jelenlétét igazolták a vizsgálatok, amellyel összefüggésbe hozható emberi megbetegedés Európában eddig nem fordult elő. Lényeges, hogy a baromfitermékek is biztonsággal fogyaszthatók.

– Akkor ez nincs nagy kihatással az árakra, de ez, ha jól tudom, az afrikai sertéspestissel (ASP) kapcsolatban már nem mondható el.

– Amikor a sertéspestis Németországban megjelent, elvesztették az exportlehetőségüket Kína felé. Ezért a német sertés bent szorult Európában, ez megnövekedett húsmennyiséget jelent, ami lenyomta az árakat. Kína viszont óriási mértékű hizlaldaberuházásba kezdett, ez hatalmas takarmányigénnyel járt együtt, amit az öreg kontinensről szereztek be. A növénytermesztők itthon is nagyon jól jártak, mert a negyvenötezer forintos kukoricaár helyett csaknem hetvenezer forintnál tartanak, ám a hazai állattenyésztők hatalmas présbe kerültek.

Egyszerűen megfogalmazva: lement az élő állat ára, a takarmányé meg fel. Erre keresünk jelenleg is megoldást. Most elsősorban azt kell elérnünk, hogy itthon biztonságban maradjon a sertésállomány, és ne kerüljön át a betegség a vadon élő állatoktól. Ezért mesterségesen  kell gyéríteni a vaddisznóállományt, hogy ne tudják megfertőzni egymást. Szeretném megnyugtatni vadásztársaimat: nem örök időkre szeretnénk csökkenteni a vadsertésállomány létszámát, hanem csak addig, amíg leküzdjük az ASP-t.

– Az öntözés fejlesztése támogatásának hasznosságát többször is hangsúlyozta. Miért fontos ez?

– Az öntözésfejlesztési pályázat kulcsfontosságú mezőgazdaságunknak. Ha el tudjuk érni, hogy kétszázezer hektáron öntözzünk a mostani 87,5 ezer hektár helyett, húszmilliárd forinttal nagyobb termelési potenciált tudunk biztosítani a nemzetgazdaság számára. Ezek azok a tételek, amelyek kézzelfoghatók.

Öntözés nélkül mondjuk húsz tonna terem egy hektár almásban, ám ha megkapja a megfelelő vízmennyiséget időjárástól függetlenül, harminc és ötven tonna közötti mennyiséggel számolhatunk. Nem mindegy, mekkora termést takarítunk be egy termőterületről. Arról nem is beszélve, hogy ha a takarmánynövényekből is többet tudunk előállítani, akkor egyéb ágazatok is jobban járnak, gondolok itt elsősorban a húsiparra.

– Volt egyáltalán pozitív hozadéka a koronavírus-járványnak?

– A járvány ráirányította a figyelmet az önellátás fontosságára. Láttuk, hogy pillanatok alatt lezárulhat a határ, megszűnhetnek útvonalak, és csak az a biztos, ami itt terem. A vásárlók megértették a hazai élelmiszer fontosságát, hogy ha nincs hazai áru, akkor baj van. Mindig hangsúlyozom, hogy a magyar gazdák sorsa a tudatos vásárlók kezében van. Ha ötféle tej, hús, tojás közül a hazait választjuk, az magyar munkahelyeket, magyar emberek megélhetését, a vidék túlélését szolgálja.

Ezért is figyeljünk arra, mit veszünk le a polcokról. A koronavírus még egy fontos dologra irányította rá a figyelmet: a pia­­cok szerepére. Szerencsére sikerült megértetni a polgármesterekkel, hogy nyissák ki a piacokat, az embereknek adva szabadtéri, alternatív vásárlási lehetőséget. Ezáltal nemcsak elkerülik a zsúfolt zárt tereket, hanem közvetlen kapcsolatot tudnak kialakítani a termelőkkel.

– Mik a legfontosabb feladatok?

– Első a stabilitás és fejlődés fenntartása, amelynek érdekében csaknem 800 milliárd forint agrártámogatás kifizetését tervezzük ebben az évben: Ebben benne vannak a nemzeti agrártámogatásaink mintegy százmilliárd forint értékben, ahogyan a tisztán uniós finanszírozású közvetlen támogatások 455 mil­liárd forintos összege is. A következő hónapokban 400 milliárd forint értékű fejlesztési támogatásról fogunk döntés hozni, ami megújuló állattartó telepeket, új üvegházakat, hűtőházakat jelent.

Jelenleg is zajlik hét munkacsoportban a 2023–2027 közötti időszak forrásfelhasználásának tervezése, tavasszal pedig széles körű társadalmi vitát indítunk a ágazati igényekről, beavatkozási lehetőségekről, intézkedési tervekről. Nem utolsósorban pedig a kormány által biztosított lehetőségekkel élve 1500 milliárd forintnyi pályázat idei kiírásán dolgozunk a vidék, az agrárium és az élelmiszeripar számára.

– Mindenhol nagy probléma az elvándorlás. Az agráriumban is?

– Ez csak részben igaz. A kézműves termékek megjelenése forradalmasította a magyar gasztronómiát. Gondoltunk volna arra, hogy a magyar tanya ilyen reneszánszát fogja élni, mint mostanság? Ma már 55 százalékban nem azok laknak a tanyákon, akik ott születtek, hanem akik a városból kiköltöztek. Úgy szoktam fogalmazni, azok hoztak újítást, akik tankönyvből tanultak meg kecskét fejni.

Nekik is köszönhetjük a kézműves termékeket. A városi és vidéki lét szimbiózisa hihetetlen színességet és kreativitást hozott. A generációváltás problémája azonban a mezőgazdaságban ennek ellenére kiemelkedő, a gazdálkodók egyharmada 65 éves vagy idősebb, további 27 százalékuk 55 és 64 év közötti volt 2016-ban, míg a 35 év alattiak aránya mindössze hat százalék.

Olyan agrár-generációváltást elősegítő szabályozást és ösztönzőrendszert szeretnénk kidolgozni és végrehajtani, amely hatékonyan járul hozzá a mezőgazdasági termelők korstruktúrájának javulásához, motivált fiatalok ágazatba való vonzásához. Ennek keretében megoldást keresünk az adminisztratív jellegű vagy szabályozási anomáliákra, felülvizsgáljuk az adózási kérdéseket, és támogatáspolitikai programokat dolgozunk ki. Ebbe beletartozik a közös agrárpolitika eszköztárának újragondolása és fejlesztése is.

Kapcsolódó írásaink