Gazdaság

Még többeket juttathat munkához az akár 100 ezer forintos lakhatási támogatás

Eddig mintegy 12 ezer ember számára biztosított lakhatást és ezzel kenyérkeresetet az álláskeresők mobilitását ösztönző támogatás, amely folyamatosan igényelhető a kormányhivataloknál - közölte Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a minisztérium csütörtöki közleménye szerint hozzátette: a program fejenként és havonta akár 100 ezer forinttal járul hozzá a lakásbérlés költségeihez az állandó lakóhelytől távolabb eső településen.

Segítségével a kiemelten támogatott fiatalok, csoportos létszámleépítésben érintettek otthonuktól messzebb is munkát vállalhatnak.

Bodó Sándor hangsúlyozta, hogy a munkaalapú társadalom kiépítésében elért eredményeket a koronavírus-járvánnyal szemben is sikerült megvédeni. 2020 végén ismét 4,5 millióan dolgoztak, az elsődleges munkaerőpiacon négyezerrel többen, mint egy évvel korábban. A foglalkoztatás bővítésében még vannak tartalékok, annak hatékony eszköze lehet a munkavállalók országon belüli mobilitásának ösztönzése - tette hozzá.

A lakhatási támogatás segítségével az emberek a lakóhelyüktől messzebb is munkát találhatnak. A programban fokozott figyelmet fordítanak a fiatalokra, hiszen a pályakezdők fizetésének aránytalanul nagy részét vinné el egy albérlet fenntartása. A másik kiemelt kör, a csoportos létszámleépítéssel érintettek álláskeresését jelentősen megkönnyítheti, ha otthonuktól távolabb is dolgozhatnak.

A részleteket ismertetve az államtitkár elmondta, a támogatást a legalább 6 hónapra szóló és heti legalább 20 órás munkaviszonnyal rendelkezők vehetik igénybe, ha állandó lakóhelyük legalább 60 kilométerre esik a munkavégzés helyétől.

A támogatás legfeljebb tizenkét hónapon keresztül jár, személyenként havonta akár 100 ezer forintot is jelenthet. Ha egy ingatlant több közeli hozzátartozó egyszerre vesz igénybe, és közülük legalább ketten megfelelnek a lakhatási támogatás feltételeinek, a juttatás havi összege akár 150 ezer forint, három hasonló támogatott esetében pedig mintegy 200 ezer forint is lehet.

Az összegek a bérleti díjra és a kapcsolódó kiadásokra - például rezsire, közös költségre, lakásbiztosításra - fordíthatók. A lakhatási támogatás nem folyósítható arra az időszakra, amelyben a támogatott rendszeres havi bruttó munkabére meghaladja a kötelező legkisebb munkabér háromszorosát.

A 2012 óta futó programban kifizetett összes támogatás a 8,5 milliárd forintot közelíti. A legtöbb segítséget a Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés és Hajdú-Bihar megyei vállalkozások munkavállalói kapták lakhatásukhoz - mondta el Bodó Sándor.

Kapcsolódó írásaink

Megfizethető hazai lakhatás

ĀAz Eurostat felmérése vizsgálta az ingatlanok zsúfoltságát is, idehaza a megkérdezettek ötöde érzi kicsinek otthonát, tíz éve még több mint kétszer ennyien mondták ezt

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom