Gazdaság
Helyi termékek és termelők számára létesül idén új piac Zalaegerszegen
Göcseji ízek
Balaicz Zoltán polgármester a távirati iroda beszámolója szerint elmondta: a nettó kilencszáz négyzetméter alapterületű helyi termelői és kézműves piac – Göcsej tudásközpont építkezése a legmagasabb pont elérésével jelenleg 35 százalékos készültségen áll.
A beruházásra fordítható 718 millió forintot a Terület- és településfejlesztési operatív program keretéből nyerte el a város. Vigh László, a térség országgyűlési képviselője azt mondta: Zalaegerszegen az évszaktól és a vírustól függetlenül is folyamatosan zajlanak a fejlesztések, elég a járműipari tesztpályára, az M76-os autópályára vagy a leendő harcijármű-gyárra gondolni.
Tolvaj Márta polgármesteri főtanácsadó, korábban a beruházásért felelős alpolgármester kifejtette: a jelenlegi piac mellett álló épület földszintjén hat kisebb üzletet, illetve ötven árusítóhelyet alakítanak ki a helyi termelőknek. Az épületben göcseji ízeket kínáló étterem nyílik, illetve egy egész héten át nyitva tartó szövetkezeti bolt.