Gazdaság
Nem mutatott jelentős kilengéseket a hazai gázfogyasztás

A MEKH minden hónapban piacmonitoring riportban elemzi a hazai és nemzetközi gázpiac trendjeit. A 2020-as év december hónapját vizsgáló jelentés szerint a hűvösebbre forduló időjárással novemberhez képest emelkedett a hazai gázfogyasztás, de nem haladta meg az előző év decemberi szintjét. A felhasználás bővülését elsősorban az egyetemes szolgáltatás vezérelte, a hazai gáztüzelésű erőművek termelése előző hónaphoz képest jelentősen visszaesett (739 gigawatt óránként, míg az előző hónapban 909 gigawattos óránkénti fogyasztást jeyeztek).
A spot gázárak a hónap során közel 20 százalékkal emelkedtek, és megközelítették a megawattonkénti 17 eurós szintet. Az elmúlt évekre jellemző mintázatot megtörve a hazai tőzsdei árak folyamatosan alacsonyabbak voltak mind az osztrák, mind pedig az európai árcentrumnak tekinthető holland piaci áraknál. A nyugat-európai piaci szűkösséget elsősorban az okozta, hogy az európai LNG-szállítmányok jelentős részét átirányították az ázsiai piacokra, ahol a hideg időjárás miatt nagyot ugrott az LNG-kereslet, és a nyári hónapokhoz képest megsokszorozódta az árak. Ezzel szemben a mi régiónkban a magas tárolói készletek bőséges kínálatot biztosítottak.
Az osztráknál olcsóbbá vált magyar piacra nem érte meg importálni. Így a korábban maximális kihasználtsággal működő osztrák határkeresztező vezetéken megcsappant a forgalom, a lekötött kapacitásokat csak nagyjából 34 százalékban használták ki.
Mivel a nettó import lecsökkent, megnőtt a kitárolás szerepe a hazai ellátásban. Bár decemberben a belföldi felhasználás nagyjából felét fedezték a tárolókból, a tárolói készletszint a hónap végén is jelentősen meghaladta a korábbi évekre jellemző év december végi értéket: 81,7 százalékon állt.
A MEKH 2020. december havi fölgáz piacmonitoring riportja itt érhető el.