Gazdaság

A járvány megfogta a kiskereskedelmet

A külföldi vásárlókra építő üzletek kilábalásához elengedhetetlen a széles körű átoltottság

A koronavírus-járvány második hulláma miatt elrendelt korlátozások következtében, így a nagy családi összejövetelek híján visszafogott karácsonyi ajándékvásárlások miatt csökkent a tavaly decemberi kiskereskedelmi forgalom Magyarországon is.

A járvány megfogta  a kiskereskedelmet
A korai boltzár már önmagában is csökkentette a forgalmat
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnapi jelentése szerint az elmúlt évben 0,2 százalékkal maradt el a kiskereskedelmi üzletek forgalma az előző évitől, miután decemberben nyers adat szerint 3,2 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 4,0 százalékkal csökkentek a bolti eladások az egy évvel korábbihoz képest; az előző hónaphoz viszonyítva 0,2 százalékkal mérséklődött a kiskereskedelmi üzletek forgalma.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője közleményében leszögezte: a várakozásoktól jelentősen elmaradt a kiskereskedelmi szektor tavaly decemberi teljesítménye. A hivatalos statisztikák által mutatott munkaerőpiaci ellenállóképesség ellenére a kereskedők számára nem sikerült jól a karácsonyi időszak, a lakosság inkább a megtakarításokat preferálta a költekezés helyett.

A gyenge októberi és december adat közé ékelődött egy jó november – emlékeztetett. Ez utóbbi azonban elég volt arra, hogy – ha mérsékeltebben is a vártnál – a harmadik negyedévhez képest javult a szektor teljesítménye a negyedik negyedévben. Így továbbra is érdemi esélye van annak, hogy a tavalyi utolsó negyedévben zsugorodott a GDP  az előző negyedévhez képest. Az ING jelenleg 1,5 százalékos negyedév/negyedéves visszaeséssel számol – közölte a szakértő.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint a járvány második hulláma miatti óvatosság és a kissé romló munkaerőpiac, valamint az egy évvel azelőtti magas bázis hatására csökkent a kiskereskedelmi forgalom decemberben.
A forgalmat a karácsonyi nagycsaládi összejövetelek elmaradása is visszavethette.

Felhívta a figyelmet, hogy a következő hónapokban folytatódhat a kiskereskedelmi forgalom fokozatos javulása, de az idei év elején az egy évvel ezelőttihez képest minimális elmaradást mutathat, majd a második negyedévben az alacsony bázis miatt élesen felpattanhat. A forgalom növekedését támogatja, hogy az őszi hónapokig egyre többen tértek vissza munkahelyükre, illetve a teljes foglalkoztatásba, idén pedig érdemi béremelést kapnak az orvosok.

Ezzel szemben az egyes szektorokban újra bevezetett korlátozások újabb elbocsátásokhoz, bércsökkentésekhez vezethetnek – emelte ki a szakember, hozzátéve: a Takarékbank várakozásai szerint idén 5-5,5 százalékkal nőhet a kiskereskedelmi forgalom. A járványhelyzet előtti szint elérése a tavaszi hónapokban várható.

A külföldi vásárlókra építő üzletek kilábalása csak későbbre várható, amihez elengedhetetlen a társadalmak széles körű átoltottsága, mivel a turizmus és számos más szolgáltatás csak azt követően indulhat újra.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletág­vezetője abból indult ki, hogy a kiskereskedelem szempontjából december a legfontosabb hónap, a karácsonyi bevásárlások miatt ekkor zajlik a legnagyobb forgalom. Tavalyi decemberben azonban csökkent a forgalom. Különösen negatív meglepetés volt a nem élelmiszer jellegű boltok forgalmának majdnem tízszázalékos visszaesése – emelte ki.

Ez legnagyobb részben a bevezetett intézkedéseknek volt köszönhető: a korai boltzár már önmagában is csökkentette a forgalmat, de ehhez hozzájárulhatott a korlátozások miatt több szektorban romló gazdasági helyzet, illetve a háztartások pesszimistábbá válása.

Kapcsolódó írásaink