Gazdaság

Kockázatos, ha személyi kölcsön adja a lakáshitelhez az önerőt

A jegybank szerint jellemzően kockázatosak azok a lakáshitelek, amelyeknél az önerőt az ügyfél személyi kölcsöne adja, ezért az ilyen ügyletekre vonatkozó limitek felállítását várja el a hitelnyújtóktól. Eltérő kockázatuk miatt babaváró kölcsönök összegének háromnegyede, s a vissza nem térítendő állami családi támogatások egésze természetesen elfogadható önerőként - húzza alá csütörtöki közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Kockázatos, ha személyi kölcsön adja a lakáshitelhez az önerőt
A jegybank szerint jellemzően kockázatosak azok a lakáshitelek, amelyeknél az önerőt az ügyfél személyi kölcsöne adja, ezért az ilyen ügyletekre vonatkozó limitek felállítását várja el a hitelnyújtóktól
Fotó: MH/Katona László

Az MNB a bankrendszer és a fogyasztók biztonsága érdekében változatlanul alapvetően kockázatosnak, a felelős hitelezői magatartással ellentétesnek tartja azon lakossági jelzáloghiteleket, amelyeknél az ügyfél önerejét az általa felvett személyi kölcsönnel biztosítja – olvasható a jegybank által a napokban kibővített (eredetileg 2019 júniusában megfogalmazott), s a hitelintézeteknek címzett vezetői körlevelében.

Az önerő – amelyet az MNB az adósságfék szabályok kereteiben meg is követel – biztosítja a későbbi törlesztési terhek egészséges szintjét és alátámasztja a hitelfelvevők visszafizetés iránti elkötelezettségét. Ennek megfelelően a jegybank elvárja a hitelnyújtóktól azon ügyletek arányának limitálását, ahol az önerőt újabb hitel felvételével teremtené elő a hitelfelvevő.

A magasabb kockázat azon esetekben is fennáll, amelyekben az ügyfél jövedelme a hitelfelvételkor egyébként lehetővé tenné a nagyobb eladósodottságot. A pénzügyi intézményeknek ezt az elvet a lakossági ügyfelek ingatlanlízing, s a gépjármű-fedezetű hitel és lízing ügyleteik során is alkalmazniuk kell.

A hitelintézetek – az adott hitelbírálathoz kapcsolódó körülmények, információk alapos mérlegelése nyomán – az MNB elvárásai alapján csak kivételes esetekben dönthetnek kedvezően egy jelzáloghitel-kérelemről, ha az ügyfél személyi hitelt mutat fel önerőként. Ha viszont pozitív döntés születik, akkor ezen ügyleteknél is elvárás, hogy a bankok az adott fogyasztónak a legkedvezőbb árazású és legkevésbé kockázatos jelzáloghitelt ajánlják fel.

Változatlan jegybanki elvárás, hogy a hitelintézetek a bírálat során alaposan – a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) segítségével is – tekintsék át a hiteligénylők (és adóstársak) hitelképességét, jövedelmi és pénzügyi helyzetét, esetleges egyéb hiteleit. Mérjék fel, hogy a bírálatot megelőző 90 napban a lakáscélú jelzáloghitelt igénylők vettek-e igénybe (s ha igen, milyen összegű) személyi hitelt, akár más hitelnyújtón keresztül.

Az MNB körlevele szerint – az adósságfék-szabályokban foglaltakkal összhangban – a hitelintézetek a babaváró hitelek összegének 75 százalékát beszámíthatják önerőként a lakáshitel-kérelmek esetében. Természetesen a Családi Otthonteremtési Kedvezményekhez kötődő egyszeri, a gyermekek után járó és vissza nem térítendő kedvezmények, illetve a nagycsaládosok gépjármű-szerzési kedvezménye sem növelik az ügyfelekkel kapcsolatos kockázatokat. Így ezek teljes összegét is figyelembe vehetik önerőként a bankok.

Felhívják a figyelmet arra is, hogy a személyi hitellel önerőt pótló jelzáloghitelek teljes volumene nem haladhatja meg az adott hitelintézet elmúlt 12 havi lakossági jelzáloghitelei együttes összegének 5 százalékát. A bankoknak évente – első alkalommal 2021 júliusban – kell megállapítaniuk ezen ügyletek arányát a teljes érintett kitettségükhöz képest.

A hitelintézetek belső ellenőrzési területeinek – a témára vonatkozó kialakítandó munkatervük alapján – rendszeres időközönként ellenőrizniük kell az elvárt valós önerőre vonatkozó követelmények betartását. Az eredményekről az ellenőrzés befejezése után 30 napon belül be kell számolni az MNB-nek.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom