Gazdaság
A támogatások miatt felélénkül az ingatlanpiac 2021-ben
A kertvárosok, agglomerációk reneszánszát éljük, a terasz és a kert, valamint a dolgozószoba felértékelődött az OTP Ingatlanpont szakértője szerint

Az ingatlanpiac már 2019-ben megindult konszolidációjának a koronavírus-járvány vetett véget. A múlt év nagyjából 130 ezresre becsült tranzakciószáma körülbelül tizenöt százalékos visszaesés 2019-hez képest – foglalta össze az ingatlanpiaci folyamatokat Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője tegnapi online évnyitó tájékoztatóján.
A ciklikusságot illetően kiemelte, 2020 utolsó hónapjai azért hoztak visszaesést, mert az otthonteremtő támogatások bejelentése miatt kivártak a vásárlók, azonban az érdeklődés magas szinten maradt.
Beszélt arról is, hogy a kertvárosok, agglomerációk reneszánszát éljük, a terasz és a kert, valamint a dolgozószoba felértékelődött, az új építésű lakások 8–10 négyzetméteres hálószobáit gyakran dolgozószobaként tüntetik fel.
Az újlakás-piac ugyanakkor látványosan megsínylette a vírushelyzetet, amihez hozzájött még a magasabb lakásáfa és a rozsdaövezetekre vonatkozó kedvezményes áfakulcs alkalmazhatósága, ami kivárást eredményezett. Valkó Dávid szerint az otthonteremtő programok forgalomélénkítő hatásúak, és nem engedik a piac mélyebbre zuhanását.
Idén 140 ezres tranzakciószámot várnak a hálózat szakértői. Az otthonteremtő programmal szinte mindenkit megszólított a kormányzat. Az árak idén összességükben stagnálhatnak, nem zárható ki ugyanakkor egy esetleges újabb járványhullám és annak hatása.
Kormos Zoltán, az OTP Bank ingatlanhitelezésért felelős vezetője elmondta, tavaly 928,6 milliárd forint lakáshitelt vett fel a lakosság, ami két százalékkal magasabb, mint 2019-ben. Közös eleme minden ma elérhető lakástámogatási elemnek, hogy demográfiai ösztönzőként is szolgál, hiszen gyermekvállaláshoz kötött. Ezeket felsorolva ismertette, az új lakások áfája ismét öt százalék lett, és ez is visszaigényelhető, ha az ingatlant csokkal vásárolják.
Ha valaki saját maga építkezik, számára az áfa ötmillió forintig visszaigényelhető, és illetékmentes a lakásvásárlás akkor, ha ahhoz az otthonteremtő kedvezményt veszik igénybe. A csok tetőtér-beépítésre is felvehető, valamint hárommillió forintig felújítási támogatás jár a gyermekes családoknak, ami a meglévő ingatlanállományra is pozitív hatással van. Mindez pedig előfinanszírozható a hatmillió forintos, kamattámogatott hitellel, amely február elsején már megjelent az OTP-nél. Fontos könnyítés még a közjegyzői okirat költségének csökkenése.
Ezenfelül kétszáz településsel bővült azoknak a listája, ahol elérhető a falusi csok. Az építkezést segíti, hogy egyszerű bejelentéssel is lehet legfeljebb hatlakásos társasházat építeni, és az energetikai szabályozások szigorítását elhalasztották. Kormos Zoltán rámutatott, utóbbit azért, mert a kötelezően előírt BB besorolásnak csupán az eddigi ingatlanállomány töredéke felelt meg. Kormos Zoltán a lakástámogatások kapcsán elmondta még, egy budapesti újlakás-vásárlás egy háromgyermekes családban több igénybe vehető elem összekapcsolását jelentheti, így a megtakarítás milliókban mérhető.
Valkó Dávid felhívta a figyelmet, a felújítandó lakások is kelendőbbek lehetnek azáltal, hogy a támogatás mellett kedvezményes hitel is igényelhető. A saját építkezéseket is vonzóbbá teheti a visszaigénylés lehetősége. Szerinte a tetőtér-beépítés akkor előnyös, ha az iskola és a munkahely elérhető távolságon belül található.
A vezető elemző lapunk kérdésére végül elmondta, a rozsdaövezetben vásárolt lakásokban értéknövekedési potenciál rejlik, a IX. és a XI. kerületben is megtalálhatók ilyen területek. Úgy véli, a sorházas kertvárosi lakóparki fejlesztések felfutása is várható – főként a XVI.–XVII. kerületben indultak ilyen projektek. Az ilyen ingatlanok befektetési céllal is megtérülhetnek a várható beépítettség miatt.