Gazdaság
Elektromos Ikarus autóbusz közlekedik Székesfehérváron

– Mit jelent az elektromos autóbusz forgalomba helyezése, illetve közlekedtetése az Ikarusnak?
– Az elektromosbusz-fejlesztés rendkívül fontos beruházás, úgy is mondhatnám, hogy fordulópont az Ikarus számára. A projektbe körülbelül három évvel ezelőtt vágtunk bele, ami hosszú fejlesztési és gyártás-előkészítési folyamatot jelentett. Az Ikarus CityPioneer az első Magyarországon tervezett és gyártott, európai típusengedéllyel rendelkező, tisztán elektromos autóbusz. A közlekedéshez viszont arra is szükség volt, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium megadja az engedélyt a jármű üzembe helyezéséhez. Hangsúlyozom, elsőként megadva a magyarországi, illetve az Európai Unión belüli forgalomba helyezési engedélyt.
– Mely partnerrel fejlesztették ki a buszt, és mekkora a magyar hozzáadott érték?
– Az elején nagyon sokat segítettek nekünk a kínai partnereink, a CRRC Bus cég, amelynek az elektromos autóbuszgyártásban jelentős a tapasztalatuk. Ez igaz a gyártási és fejlesztési ismeretekre egyaránt, amiből számunkra az volt a legfontosabb, hogy bizonyos villamos alkatrészek, amelyeket a buszba építünk, megbízhatóak legyenek. Ugyanakkor az együttműködés alatt kiderült az is, hogy ezek az elemek bizonyos európai normáknak nem felelnek meg, így mi átadhattuk nekik a hagyományos európai buszfejlesztő tudásunkat. Ezt a kettőt sikerült ötvöznünk, viszont ez már magyar busz, amely csak bizonyos kínai villamoshajtás-elemeket használ fel. A magyar mérnöki ráfordításnak, a székesfehérvári gyártásnak és az egyre jelentősebb hazai beszállítói teljesítménynek köszönhetően már most 50,1 százalék a hazai hozzáadott érték, ami az Ikarus szándékai szerint a sorozatgyártás beindításával fokozatosan tovább emelkedhet.

– Milyen gyártási kapacitásra rendezkednek be, és kik lehetnek a főbb megrendelők?
– A titkos reményem az, hogy az Ikarus visszajusson oda, ahol valamikor volt, amikor is évente legalább ezer busz készült Székesfehérváron. Idén a dízelüzemű járművek mellett megkezdődött az elektromos autóbuszok sorozatgyártása. Még mind a kettőt visszük, de a terveim szerint idén tavasztól leáll a dízelbuszok gyártása. Idén összesen körülbelül 150 elektromos busz készülhet. Innen szeretnénk egy nagyobb ugrást tenni.
– Jelentkeztek külföldi érdeklődők?
– A bemutatóinkat követően jelentős a külföldi érdeklődés. Úgy is mondhatnám, hogy bizonyos üzemeltetők nagyon várják a sorozatban gyártott buszainkat. Az Ikarus CityPioneer autóbusszal először 2019 októberében a brüsszeli Busword kiállításon találkozhatott először a nagyközönség. Ezzel együtt még több nyugat-európai nagyvárosban, így például Münchenben, Grazban és újra Brüsszelben tervezzük a busz bemutatását, illetve folynak a külkereskedelmi tárgyalások a kisebb nyugat-európai transzportáló vállalatokkal.
Elektromos Ikarus autóbusz közlekedik Székesfehérváron
Az Ikarus által kifejlesztett és épített elektromos autóbusz kezdte meg közlekedését hétfőn Székesfehérváron, a Zöld Busz Program részeként. Az új autóbusz sorozatgyártása is megkezdődött. A termelés elindítása új munkahelyeket is jelent Székesfehérváron.
Debrecen, Békéscsaba és Nyíregyháza után Székesfehérváron folytatódik a kormány által indított Zöld Busz Mintaprojekt. Székesfehérváron hétfőn az Ikarus CityPioneer típusú, 12 méteres autóbusz állt menetrend szerinti forgalomba, a jármű egy hónapig közlekedik a városban, bemutató jelleggel. A Zöld Busz Programban forgalomba helyezett Ikarus autóbusz igazi különlegesség, ugyanis ez az első Magyarországon tervezett és gyártott, európai típusengedéllyel rendelkező, tisztán elektromos autóbusz.
Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfőn Székesfehérváron elmondta, hogy a kormány a programban 2020 és 2029 között összesen 35,9 milliárd forintot bocsát rendelkezésre a 25 ezer lakosnál nagyobb városok és közlekedési szolgáltatóik számára annak érdekében, hogy az elektromos meghajtású buszok beszerzését támogassa.
Elmondta, hogy a magyar szén-dioxid-kibocsátás egyötödéért a közlekedés felel, így ennek az ágazatnak a zöldítése kiemelten fontos. Ugyanakkor közölte azt is, hogy Magyarországnak úgy sikerült gazdasági növekedést elérnie, hogy közben csökkentette a szén-dioxid-kibocsátást.

Az államtitkár jelezte, hogy a mintaprojektben nyolc városban és egy kiemelt régióban próbálhatják ki az utasok a járműveket. Eddig a közlekedési eszközök átlagosan napi 165 kilométert tettek meg, és kilométerenként hatvan forinttal olcsóbb volt az üzemeltetésük a jelenlegi buszokhoz képest. Emellett egy hónap alatt közel 4500 kilogrammnyi szén-dioxiddal kevesebbet bocsátottak ki, ami éves szinten, buszonként ötvenezer kilogrammot jelent.
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere kiemelte, hogy a városban az utazóközönség nagy örömmel fogadta az elektromos buszok közlekedtetését. A próbaidőszak alatt az ingyenesen igénybe vehető buszt igyekeznek minden városrészbe eljuttatni. A városi autóbuszok üzemeltetőjével, a Volánbusz Zrt.-vel 12 elektromos autóbuszt szeretnének forgalomba helyezni, és a tesztidőszak azért fontos, mert ennek alapján tudnak döntést hozni az elektromos buszok forgalomba helyezéséről.
A tesztjárművel egyidőben további négy autóbusz gyártása fejeződött be Székesfehérváron. A múlt hónapban elkezdődött egy negyven darabos széria készletre gyártása, amely már az új, magyar formatervezésű és gyártású modern homlok- és hátfaltípusjegyeket hordozza.
Mint azt a Ikarus vezetése közölte, a cég nem titkolt szándéka, hogy ezekkel a járművekkel pályázzon a Zöld Busz Programban támogatott önkormányzati- és Volánbuszbeszerzésekre. A folyamatban levő külföldi tendereken való sikeres értékesítésre felkészülve – a negyven autóbusz gyártása mellett – további hatvan darab 12 méteres CityPionner idei gyártását készítik elő, így a tervek szerint év végére akár száz új Ikarus elektromos autóbusz forgalomba helyezésével is kalkulálhatnak a vevők.
Fehérváry Tamás, az Electrobus Europe Zrt. cégvezetője lapunknak elmondta, hogy kétszáz munkatárssal dolgoznak a járművön, és a gyártás megkezdésével 20-25 ember elhelyezkedését tudták biztosítani, ami a gyártás felfutásával tovább növelhető. A székesfehérvári telephely jelenleg évente 3-400 autóbusz előállítására alkalmas – tette hozzá.
Az Ikarus CityPionner felszereltségét tekintve is megállja a helyét az európai mezőnyben – mondta a cégvezető. Az összességében 314 KWh-os akkumulátorokkal felszerelt jármű 250 kilométert tud megtenni egy feltöltéssel, és mivel a fűtése is elektromos, így valóban egy nulla emissziós autóbusz. Töltése az elérhető kapacitások függvényében akár három óra alatt is lehetséges. A CityPionner többféle üléselrendezéssel rendelhető, a mintaprojektben résztvevő járműben 29 ülőhely áll rendelkezésre, emellett 56 álló utas szállítására van lehetőség. A járműben wi-fi és okoseszközök töltésére alkalmas USB csatlakozók is helyet kaptak.