Gazdaság

Hatékony az adórendszer a feketegazdaság ellen

Jelentősen csökkent az áfarés mértéke, ami azért fontos, mert a második legnagyobb tételét képezi Magyarország központi költségvetésének

Jelentősen csökkent az adóelkerülés mértéke Magyarországon, amelyben jelentős szerepe van az egykulcsos adórendszernek is, az átláthatóságot pedig tovább növeli az online számlarendszer.

Hatékony az adórendszer a feketegazdaság ellen
Az online számlák kiállításával a vállalatok tevékenysége jobban dokumentált
Fotó: MH/Purger Tamás

A feketegazdaság hazánk esetében a 2012 utáni adópolitikai reformoknak köszönhetően nagymértékben visszaszorult, míg 2010-ben az utólagos számítások alapján a forgalmi adók 21,7 százalékát nem sikerült beszedni, addig ez az érték 2018-ra 8,4 százalékra csökkent (380 milliárd forint) – állapította meg honlapján közzétett tanulmányában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány. Jelentősen csökkent az áfarés mértéke, ami azért fontos, mert a forgalmiadó-bevételek a társadalombiztosítási járulék után a második legnagyobb tételét képezik a központi költségvetésnek. A magyar áfarés 2017-ben még 13,5 volt, 2018-ra pedig az előzetesen becsült kilenc százaléknál is alacsonyabb – mutat rá a tanulmány. Az adatokat az Európai Bizottság a tárgyév utáni második évben teszi közzé, az áfarés a nemzeti számlák egyenlegei alapján számított, de be nem szedett általános forgalmi adótömeg és a ténylegesen beszedett áfabevétel különbségét jelenti, jellemzően százalékban adják meg.

Pásztor Szabolcs egyetemi oktató, az alapítvány vezető kutatója a kedvező tendenciákkal kapcsolatban lapunk kérdésére elmondta, az átlátható, egyszerű adórendszer mindig és minden esetben a transzparencia irányába hat, és csökkenti az adóelkerülésre való hajlandóságot. Fontos, hogy az egyszerűsítéssel és az adócsökkentésekkel (például szja
és társasági adó) párhuzamosan az adózás és az adók beszedése kapcsán is megfigyelhető volt a digitalizáció.

Rámutatott, az online számlák kiállításával a gazdaság transzparensebb, a gazdasági tevékenység jobban dokumentált, ellenőrzött. Hozzátette még, az egykulcsos adórendszerről való különböző vélekedések mellett lényeges, hogy minden vállalkozás vagy egyén esetében kimutatható költsége van az adminisztrációnak, és ennek csökkentése mindig emelheti a rendelkezésre álló jövedelmet.

Kapcsolódó írásaink