Gazdaság

Újabb tíz kistelepülésen lesznek elérhetők a postai szolgáltatások

Magasabb színvonal

Februárban országszerte várhatóan tíz települést von be közös programjába a Magyar Posta és a Takarékbank, ezzel csaknem 20-ra emelkedik azon települések száma, ahol a közös működtetés hatékonyságát vizsgálják a felek – tájékoztatta az MTI-t a Magyar Posta Zrt. A posta és a Takarékbank még tavaly júniusban jelentette be, hogy közös programot indít kistelepüléseken, majd novemberben mutatták be Csengődön az első olyan takarékbanki fiókot, ahol banki és postai szolgáltatásokat egyaránt nyújtanak. A program egyelőre tesztjelleggel működik, célja, hogy hatékony működés mellett a korábbinál magasabb szolgáltatási színvonalon biztosítsa a kistelepülésen élők számára az alapvető postai és pénzügyi szolgáltatások elérését – összegezték. A változásról a lakosokat szórólapokon és plakáton értesítik, de az önkormányzatok is segítséget nyújtanak a tájékoztatásban. A tesztidőszak várhatóan tavasz végéig tart, azt követően a két társaság megvizsgálja a tapasztalatokat és közösen dönt a program hosszú távú sorsáról – írták a közleményben.