Gazdaság
Megemelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum
A szociális hozzájárulási adó csökkenésével újabb növekedés lehet
Február 1-jétől a minimálbér bruttó értéke 167 400 forintra, a garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forintra emelkedik, ami csaknem négyszázalékos béremelést jelent – ismertette tegnap az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Bodó Sándor elmondta – a távirati iroda szerint – a bérmegállapodás azt is tartalmazza, hogy amennyiben év közben a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó a jelenlegi 15,5 százalékról 13,5 százalékra csökken, akkor a minimálbér automatikusan havi bruttó 169 ezer, míg a garantált bérminimum havi bruttó 221 100 forintra emelkedik. A megállapodásban a felek azt is vállalták, hogy a 2021 első fél évének végén ismert gazdasági eredmények tükrében újra átértékelik a megelőző másfél év gazdasági eredményeit, egyebek mellett a bérek helyzetét is.
A 2021-es bértárgyalásoknak hét tárgyalási fordulója volt , a bérmegállapodást a nyolcadik alkalommal, hétfőn írták alá a felek.
Kiemelte, a 2021-es béremelés hatására 2010-hez képest a minimálbér 128 százalékkal, a garantált bérminimum pedig már csaknem 145 százalékkal emelkedett. A kormány továbbra is azért dolgozik, hogy folyamatosan emelkedjenek a bérek, a cégek jól teljesítsenek és a magyar gazdaság fejlődni tudjon. Hozzátette, hogy ennek a munkának az eredménye a foglalkoztatási adatokon is látszik, hiszen a foglalkoztatottak száma meghaladja a 4,5 milliót, a regisztrált álláskeresők száma pedig nem éri el a háromszázezret.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke az aláírást azzal indokolta, hogy a minimálbér, a garantált bérminimum, illetve a minimálbérhez kötött szociális juttatásokban érintett csaknem 1,5 millió ember hátrányára „tovább nem huzakodhatnak”.