Gazdaság
Már érezteti kedvező hatását az újlakás-áfa

Megugrott az eladásra kínált új lakások és házak iránti érdeklődések száma az elmúlt néhány hónapban. Decemberben 127 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, tavaly október óta pedig több mint hatvan százalékkal nőtt éves összevetésben. Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője tegnapi közleményében úgy fogalmazott, az állami lakásprogram tavaly októberben bejelentett új, idei évtől elérhető elemei állnak a háttérben.
Elsősorban a kedvezményes, ötszázalékos lakásépítési áfa újbóli bevezetése, valamint a csokos vásárlók áfa-visszaigénylési lehetősége miatt nőtt meg az érdeklődés az új lakóingatlanok iránt. Az Ingatlan.com elemzése szerint az új intézkedések bejelentése után országos szinten négy százalékkal nőtt az új lakások és házak kínálata, így több mint hatezer hirdetésből válogathatnak a vevők. Az országon belül azonban vannak eltérések. A főváros legjelentősebb újlakás-kínálatával rendelkező XIII. kerületben kevesebb új lakás volt a piacon január elején, mint három hónappal korábban.
A második legtöbb eladó új lakást vagy házat felvonultató XI. kerületben 22 százalékkal több új lakóingatlanból válogathatnak az új lakás vásárlását tervező háztartások. Az áfacsökkentés bejelentésére sok beruházó, társasházépítő reagált.
Leporolták a korábbi, a kedvezményes lakásépítési áfa 2019-es kivezetése miatt fiókba került terveket, és megkezdték a beruházások és a kivitelezések előkészítését ott, ahol jó üzlet az új lakások építése – fogalmazott az Ingatlan.com szakértője.
Balogh László azt is elmondta, hogy az ötszázalékos áfakulcs bevezetésének hatása már látszik a kínálati árakon, Budapesten a legnagyobb kínálattal rendelkező XIII. kerületi új lakások átlagos kínálati négyzetméterára szeptemberhez képest 1,1 százalékkal, kilencszázezer forint alá csökkent decemberre. A XI. kerületben csaknem másfél százalékkal, 923 ezer forintra, a IX. kerületben pedig 2,9 százalékkal, 866 ezer forintra csökkentek három hónap alatt a négyzetméterárak.
A vidéki nagyvárosok közül Kecskeméten 18 százalékkal nőtt az új lakóingatlanok kínálata, miközben az átlagos négyzetméterárak tíz százalékkal, 610 ezer forintra mérséklődtek. Debrecen abból a szempontból kivétel, hogy a hatszázalékos kínálatbővülés ellenére a négyzetméterárak három százalékkal, 634 ezer forintra nőttek tavaly szeptember óta. Az áfakulcsmérséklés hatásaként számottevő kínálatbővülés figyelhető meg Egerben, Győrben, Szegeden, Szombathelyen, Székesfehérváron és Veszprémben is.