Gazdaság
Ismét feltűnt a madárinfluenza Komárom-Esztergom megyében
Veszélyben a pulykák
A hatóság a szükséges intézkedéseket megtette, az állományok leölését, ami 90 ezer pulykát jelent, már a gyanú alapján megkezdték a szakemberek – tájékoztatta a hivatal a távirati irodát. A tájékoztató szerint az Ács település melletti, egymás szomszédságában lévő pulykatartó gazdaságok egyikében az állatoknál a múlt hét végén nagymértékű takarmány- és vízfogyasztáscsökkenést tapasztaltak, az elhullások pedig megemelkedtek. Azt is megjegyezték, hogy mivel a vándorló vadmadarak vonulási útvonalai Magyarországot is érintik, ami kiemelt kockázatot jelent, ezért Bognár Lajos országos főállatorvos még tavaly november végén országszerte elrendelte a baromfik kötelező zártan tartását.