Gazdaság

Visszakapaszkodóban a munkaerőpiac

A gazdaságvédelmi intézkedéseknek köszönhetően sikerült egységes szinten tartanunk a foglalkoztatottsági rátát

A második hullám elején ellenállóbbnak bizonyult a munkaerőpiac, mint az első hullám idején. Az őszi időszakban nőtt a foglalkoztatottak száma, valamint Magyarország októberben Németországgal és Hollandiával holtversenyben az Európai Unió negyedik legalacsonyabb munkanélküliségű országa volt.

Ismét majdnem négy és fél millióan dolgoznak Magyarországon, a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek köszönhetően sikerült egységes szinten tartanunk a foglalkoztatottsági rátát, amit jól mutat, hogy egy hónap alatt 45 ezerrel többen álltak munkába – értékelte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2020. novemberi adatait Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára – közölte tegnap a tárca. Az őszi időszakban nőtt a foglalkoztatottak száma, 2020. szeptember–november között az elsődleges munkaerőpiacon egy év alatt átlagosan nyolcezer fős emelkedés mutatható ki. Beszámoltak arról, hogy 2010 óta az elsődleges munkaerőpiacon 712 ezres növekedés figyelhető meg, míg a teljes foglalkoztatotti létszám nyolcszázezerrel nőtt, 2010 óta a foglalkoztatási ráta 54,1 százalékról 70,2 százalékra javult. Ismertették, hogy az Európai Unió 27 tagállamának szezonális kiigazítás nélküli, nyers munkanélküliségi mutatója 2020 októberé­ben 7,6 százalékra emelkedett. A KSH mérései szerint Magyarország esetében a ráta 4,4 százalékot tett ki. Beszámoltak arról, hogy Magyarország ebben a hónapban Németországgal és Hollandiával holtversenyben az Európai Unió negyedik legalacsonyabb munkanélküliségű országa volt. A hazainál csak Csehországban, Lengyelországban és Máltán volt alacsonyabb a munkanélküliség. A közlemény szerint Bodó Sándor elmondta, az adatokból kitűnik, hogy a vírusválság ugyan továbbra is komoly kihívások elé állítja a magyar munkaerőpiacot, de a kormány időben meghozott intézkedései segítettek abban, hogy a legtöbb munkahelyet megőrizzék és újakat hozzanak létre. A Gazdaságvédelmi akcióterv egyik legfontosabb intézkedése a különféle bértámogatások biztosítása, amelyek közül a vendéglátás, turizmus és szolgáltató ágazatok és a kutatási, fejlesztési és innovációs szektor bértámogatásai jelenleg is elérhetők – nyilatkozta a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Elemzők szintén úgy gondolják, hogy a magyar munkaerőpiac ellenálló volt a koronavírus-járvány őszi, második hullámának elején. Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője közleményében úgy fogalmazott, a járvány első hullámát követően erős visszapattanást mutatott a magyar munkaerőpiac, ismét a történelmi csúcs közelébe emelkedett a foglalkoztatottak száma.

Kapcsolódó írásaink