Gazdaság

Egyszerűsödött a hazai adózás

Az idei költségvetésben a gépjárműadó már teljes egészében a központi büdzsét illeti meg

Lényeges adómódosítások léptek hatályba az év elejétől, könnyebb lesz adózniuk a vállalkozásoknak és csökkennek is a terhek.

Egyszerűsödött a hazai adózás
A kisvállalati adókörben csökkent a kulcs az év elejétől
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

A parlament tavaly ősszel fogadta el a 2021-es adómódosításokat, azonban a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben a kormány még az utolsó pillanatban is döntött lényeges változásról. Az egyik legfontosabb változás a családtámogatási program részeként, hogy 27-ről öt százalékra csökkent az új lakások általános forgalmi adója. Lényeges módosítás az iparűzési adó felezése a kis- és közepes vállalkozások (kkv) és egyéni vállalkozók számára. Ez mintegy nyolcszázezer vállalkozás számára jelenthet tehercsökkenést. Mint az a Portfolio összeállításából kiderült, maximum egy százalék helyi iparűzési adóval számolhatnak 2021-ben az egyéni vállalkozók, az egyéb vállalkozó magánszemélyek (például az őstermelők) és azok a kkv-k, amelyeknek összes foglalkoztatotti létszáma 250 főnél kevesebb és az árbevétele vagy a mérlegfőösszege legfeljebb négymilliárd forint.

Az egyik legnagyobb horderejű változás, hogy az online számlázás idéntől válik teljessé, ekkor már minden számlát, még a magánszemélyek részére kiállítottakat is látja majd az adóhivatal. Ugyancsak jelentős változás az áfabevallási tervezet adóhatóság általi elkészítése.

Az idei évtől új lendületet vehet a kisvállalati adó (kiva), és az adókulcs 11 százalékra csökkenhet. A kivába be-, illetve átlépők bevételi és mérlegfőösszeg adataira vonatkozó felső küszöb egymilliárdról hárommilliárd forintra emelkedik 2021-től. A kiva körben maradás évi hárommilliárd forintos árbevételi plafonja is duplázódik, három helyett hatmilliárd forint lesz a bevételi határ. Idéntől megszűnik a fejlesztési tartalék tízmilliárd forintos felső határa, így pedig a nyereség teljes összegéig érvényesíthető az adókedvezmény. A pálinka bér- és magánfőzése ténylegesen adómentessé vált január 1-jétől. Ezek szerint mától minden nagykorú, gyümölcstermesztő magyar állampolgár háztartásonként évi 86 liter gyümölcspárlatot főzhet le magánfőzésben adómentesen. A mentesség évente ugyanekkora mennyiségű párlat erejéig a bérfőzésre is érvényes. Az idei költségvetésben a gépjárműadó már teljes egészében a központi költségvetést illeti meg. Egyszerűsödik és átláthatóbbá vált az adókedvezmények rendszere. A családi adókedvezmény mintájára a bizonyos betegségek után járó úgynevezett személyi kedvezményt is az adóalapból számolják.

A január 1-jétől érvényes illetékmentességnek köszönhetően másfél millió államigazgatási ügy intézése válik ingyenessé. Az illetékmentesség a családi otthonteremtési kedvezményt igénybe vevő, gyermekes családoknak is jár, akár új, akár használt lakást vásárolnak. Könnyebb lesz az adótartozások rendezése is. A magánszemélyek évente egyszer, félmillió forint helyett egymillió forintig igényelhetik a 12 havi automatikus részletfizetési kedvezményt. A turizmus megsegítése érdekében a kormány döntése értelmében január 1-jétől a veszélyhelyzet végéig továbbra sem kell a szolgáltatóknak turizmusfejlesztési hozzájárulást és idegenforgalmi adót fizetniük.

Kapcsolódó írásaink