Gazdaság

Jövőre is bővül a falusi csokos települések listája

További közel kétszáz településen érhetők el állami kedvezmények

Jelentősen bővül jövőre azoknak a településeknek a száma, amelyeken az állami lakástámogatási rendszer keretében elérhető falusi csok keretében vásárolhatnak, korszerűsíthetnek ingatlanokat az arra jogosultak.

Eddig közel 2500 település szerepelt a listán, de egy most megjelent jogszabály további 192 településsel bővítette a listát – derült ki az Ingatlan.com összefoglalójából. A lépés eredményeként 2021-től a magyarországi települések 84 százalékában lehet igényelni a falusi csokot. Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, hogy a falusi csok tavalyi elindításával korábban az országos ingatlanpiacon marginális szerepet játszó kistelepülések is felkerültek a térképre és a falusi csokos községekben a korábbi helyzethez képest nőtt az lakóingatlan-adásvételek száma. Azt falusi csok bevezetése miatt jelentősen nőtt a lakásbővítésre felvett támogatások aránya.

A hivatalos adatok szerint az idei első félévben a felújításra, lakásbővítésre fordított folyósítások száma az egy évvel korábbihoz képest 14-szeresére, összegük pedig 25-szörösére nőtt. A legtöbb új falusi csokos település Győr-Moson-Sopron megyében található, ahol jövőre 36-tal több település kerülhet a vevők célkeresztjébe. A második helyen Vas megye található 26 új településsel, Veszprém megye pedig a bronzérmes 23 új falusi csokos településsel. Az Ingatlan.com megyei bontásban össze­gyűjtötte a jövőre falusi csokos településekre jellemző kínálati négyzetméterárakat. A Békés megyei települések a legolcsóbbak, az átlagos négyzetméterár 57 ezer forintot tett ki.

Kapcsolódó írásaink