Gazdaság
Jól fogytak a hétszemélyes gépjárművek
Idén is töretlen népszerűségnek örvendett az államilag támogatott program a nagycsaládosok körében, ami érdemben növelte a magyarországi lízingpiacot

Szintet léptek az állami támogatással új hétüléses autót lízingfinanszírozás keretében vásároló nagycsaládosok. Novemberben ugyanis az általuk idén igénybe vett finanszírozott összeg meghaladta a tízmilliárd forintot – közölte tegnap a Magyar Lízingszövetség. Ebben az évben egészen pontosan 10,54 milliárd forint forrást biztosítottak a lízingcégek összesen 3580 autó megvásárlásához. A nagycsaládosok számára elérhető autóvásárlási program keretében az állam az új hétüléses autókhoz a vételár felét, maximum 2,5 millió forintot biztosít vissza nem térítendő támogatásként a három vagy több gyermeket nevelő családoknak. A program tavaly júliusi indulása óta összesen 15,8 milliárd forinttal finanszírozták a nagycsaládosok autóvásárlásait a lízingszövetség tagvállalatai – írta a közleményben Tóth Zoltán, a szervezet főtitkára.
A friss adatokból kiderül, hogy idén május óta az egy autóra jutó átlagos lízingösszeg meghaladta a hárommillió forintot. Tavaly július óta az egy autóra jutó átlagos finanszírozott összeg 2,92 millió forintot tett ki – tette hozzá a Magyar Lízingszövetség főtitkára. A program iránti érdeklődés folyamatosan magas: 2020 második felében a megkötött szerződések és a leadott kérelmek száma havonta jellemzően 250-300 körül alakult, ami azt jelzi, hogy a koronavírus második hulláma kevésbé érezteti a hatását ezen a területen. Tóth Zoltán azt is elmondta, hogy a legtöbb finanszírozási kérelmet továbbra is pozitívan bírálják el a lízingcégek. A program rajtja óta az igénylők mindössze öt százalékánál nem került sor a szerződéskötésre. A Magyar Lízingszövetség egyúttal közölte, támogat minden olyan kezdeményezést – a nagycsaládosok autóvásárlási programja mellett például a tisztán elektromos autókhoz biztosított kedvezményeket –, amely elősegíti, hogy korszerűbb, környezetbarátabb járművek fussanak a magyar utakon.