Gazdaság

Milliárdokat fordítanak a káros anyagok csökkentésére, a zöldtermékek előnyben

Megújulás a gazdaságban

Zöldmegújulás jön a gazdaságban, a kormány tízmilliárd forinttal támogatja az egyszer használatos műanyag termékek gyártásának csökkentését segítő cégeket – mondta Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára tegnap az M1-en.

Milliárdokat fordítanak a káros anyagok csökkentésére, a zöldtermékek előnyben
Boros Anita
Fotó: MH

Elmondta, hogy az Országgyűlés nyáron megszavazta az egyes műanyag termékek forgalomba hozatalát és használatát 2021 júniusától korlátozó törvényt. Boros Anita rávilágított, hogy a körforgásos gazdaság kialakítása a cél, és az, hogy olyan termékek kerüljenek a piacra, amelyek könnyen lebomlanak vagy újrahasználhatók. Két részletből áll a konstrukció, már kiírtak egy hétmilliárd forint keretösszegű pályázatot, és a későbbiekben indítanak egy hárommilliárd forintos, kifejezetten közép-magyarországi cégeknek szóló pályázatot. Az új termékek bevezetését, létrehozását, kutatását, fejlesztését, a szakemberállomány képzését, a géppark és technológia előállítását és gyárak kialakítását is támogatja a kormány. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy a műanyag termékek kivezetése után hazai termékek kerüljenek forgalomba.

Kapcsolódó írásaink