Gazdaság

Megfizethető hazai lakhatás

Az Eurostat felmérése vizsgálta az ingatlanok zsúfoltságát is, idehaza a megkérdezettek ötöde érzi kicsinek otthonát, tíz éve még több mint kétszer ennyien mondták ezt

Európai összehasonlításban Magyarországon alacsonyak a lakhatás költségei. A lakásfelújítási támogatás jelentősen javíthat a lakóingatlanok állapotán.

Megfizethető hazai lakhatás
A településszerkezet sajátosságai miatt hazánkban a házak vannak túlsúlyban
Fotó: MH/Katona László

Tavaly az ország lakossága a rendelkezésére álló jövedelmének 13,5 százalékát fordította lakhatási költségeinek fedezésére, ami az Európai Unióban (EU) a harmadik legalacsonyabb érték, a listát Görögország vezeti 38,9 százalékkal – adta hírül tegnap az Eurostat legfrissebb adatai alapján az OTP Ingatlanpont. Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat december 9-én megjelent összeállítása szerint az EU tagállamai között jelentősek az eltérések a lakhatás viszonyai, költségei és az ingatlanpiaci folyamatok szempontjából is – írták a közleményben.

Az Eurostat vizsgálatából kiderült, hogy az unió lakosainak hetven százaléka saját tulajdonú ingatlanban él, Magyarország a 92 százalékos értékével a dobogó második fokán áll. A saját tulajdonú ingatlanok aránya Németországban a legalacsonyabb, 51 százalék. Az EU-ban a lakásállomány 46 százalékát lakások, 53 százalékát pedig házak adják. A közlemény idézte Valkó Dávidot, az OTP Ingatlanpont vezető elemzőjét, aki elmondta, hogy Magyarországon a házak vannak túlsúlyban (72 százalék), ami a településszerkezet sajátosságaival magyarázható. Ugyanakkor jelezte, hogy az ötszázalékos lakásáfa visszavezetésével valószínűleg fellendülő lakásépítésnek köszönhetően ez az arány hosszabb távon akár meg is változhat.

Az Eurostat összeállításából kiderült, hogy az unió polgárainak 17 százaléka él zsúfolt lakásokban, ezt a problémát Romániában a lakosság 45,8 százaléka, Cipruson viszont csupán 2,2 százaléka jelezte. Magyarországon a lakosok 20,3 százaléka nyilatkozott úgy, hogy lakhelye zsúfolt, ami javulást jelent 2010-hez képest, amikor ez az arány még 47 százalék volt.

Az Eurostat felmérése vizsgálta a lakóingatlanok minőségét is, például azt, hogy hány ingatlanban nincs zuhanyzó, fürdő vagy vécé, hány otthonban okoz nehézséget az ingatlan megfelelő fűtése. Ilyen problémák Magyarországon a lakosság 2,7–5,2 százalékát érintik, míg Európában a fürdő hiányát tekintve Románia áll az élen 22,4, a nem megfelelő fűtésnél pedig Bulgária, kicsivel több mint harminc százalékkal. Valkó Dávid a közleményben elmondta, hogy a magyarországi ingatlanállomány jelentős része elavult és korszerűtlen, ezen az állapoton változtathat a 2021. január elsejétől elérhető lakásfelújítási támogatás, hiszen hatmillió forintból egy teljes tetőfelújítás vagy fűtéskorszerűsítés is kivitelezhető.

Kapcsolódó írásaink

A csok segít nagyobb lakáshoz jutni

ĀAz idén már elinduló rozsdaövezeti program célja, hogy szélesebb rétegek számára váljon megfizethetőbbé a lakhatás, különösen Budapesten és a nagyvárosokban