Gazdaság
Már megvásárolhatók a jövő évi BKK-bérletek

A BKK pénteken közölte: a naptári évre szóló bérletek - bár előre megvásárolhatók - csak az adott év első napjától, azaz január 1-jétől érvényesek. Ezeket kizárólag a BKK ügyfélközpontjaiban és pénztáraiban lehet megvenni, automatából és mobiljegyként nem.
Az úgynevezett csúszó érvényességű - tehát az év bármelyik napján, tetszőleges kezdőnappal megvásárolható - éves bérletek a kezdőnaptól a következő év ugyanazon napján éjszaka 2 óráig használhatók. Ezek elővételben az érvényesség kezdőnapja előtt 30 nappal is megválthatók bármely bérletpénztárban vagy ügyfélközpontban.
Közölték azt is, az ünnepi időszakban a BKK pénztárai és az ügyfélközpontjai egyes napokon rövidített nyitva tartással várják az ügyfeleket, a repülőtéren található ügyfélközpont pedig továbbra is zárva van.