Gazdaság

Ingyenes elektronikus tananyag segíti a cégeket

Hazai digitalizáció

Ingyenes elektronikus tananyag segíti a magyar mikro-, kis- és középvállalatok fejlesztését – mondta tegnap György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az oktatási tananyagot bemutató online sajtótájékoztatóján.

Ingyenes elektronikus tananyag segíti a cégeket
György László
Fotó: MH/Purger Tamás

Mint azt a távirati iroda szerint hozzátette, a jövő záloga, hogy Magyarország nemcsak munka-, hanem tudásalapú társadalmat épít. A szak- és felnőttképzés átalakítására, a válság idején a nyolchetes informatikai oktatásra az Újratervezés programban és az informatikusok képzésére azért kerül sor, hogy a magyar szakemberek versenyképes tudáshoz jussanak. Az államtitkár elmondta, hogy a koronavírus-járvány még inkább felértékelte a digitális jelenlétet, az önmagukat képezni szándékozóknak online megoldásokat kellett keresniük. Hangsúlyozta, a mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztését segíti a Budapesti Értéktőzsde oktatási intézménye, a Budapest Institute of Banking tananyaga Vállalkozz okosan! elektronikus képzési modul. Az ingyenesen on­line elérhető oktatással az a cél, hogy minél több vállalkozás számára adjon a gyakorlatban is alkalmazható hasznos ismeretet – tette hozzá.

Kapcsolódó írásaink