Gazdaság

Meghaladta az ipar a járvány előtti szintet

Amíg a lendület kitart a két legnagyobb súlyú ágazatban, az export is segíti a kilábalást

Októberben az ipar a várakozásokat meghaladva növekedett, amiben döntően a járműgyártás és az elektronikai ipar segített. Kedvező a rendelésállomány alakulása is.

Meghaladta az ipar a járvány előtti szintet
A részterületeken belül az elektronikai ipar szerepe is kiemelkedő
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

Pozitív meglepetéssel szolgált az ipar, októberben ugyanis a termelés meghaladta a járvány előtti szintet. Mint azt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap közölte, októberben az ipari termelés volumene a nyers adatok szerint 0,6 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál, a munkanaphatástól megtisztítva 2,7 százalékkal emelkedett. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az előző hónaphoz képest 2,8 százalékos, az áprilisi mélyponthoz képest pedig 66 százalékos volt a növekedés. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és –szabályozásért felelős államtitkára elmondta, hogy a kormány gazdaságvédelmi és munkahelyvédelmi intézkedései­nek köszönhetően sikerült a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatá­sait kompenzálni, és ősztől hónapról hónapra javul a magyar ipar teljesítménye. A legnagyobb súlyú járműgyártás, illetve a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása bővült, ugyanakkor a feldolgozóipari alágazatok többségében, köztük az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában csökkent a termelés volumene. Mint azt a KSH a távirati iroda beszámolója alapján közölte, éves összehasonlításban a nyers adat szerint a járvány kitörése óta szeptemberben emelkedett először az ipar kibocsátása, de abban még a munkanaphatás segített, mert anélkül egy százalékkal csökkent a termelés. Idén viszont kevesebb munkanap volt, mint tavaly októberben, így lehetett a korrigált mutató magasabb a nyers adatnál.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető makrogazdasági elemzője úgy nyilatkozott, hogy a csalódást keltő kiskereskedelmi adat után az ipar pozitív meglepetéssel szolgált, és a hazai ipar kiemelkedően jól teljesít ebben a nehéz időszakban. Ez összhangban van azzal, hogy a bizalmi indexek és a beszerzési menedzserindexek is az ipar jó állapotáról tettek tanúbizonyságot, valamint a rendelésállomány alakulása is bizakodásra adott okot. Hozzátette: az előző hónaphoz hasonlóan a jó teljesítmény a járműgyártáshoz és az elektronikai iparhoz köthető, miközben a kisebb súlyú alágazatokban csökkent a termelés. Amíg ez a lendület kitart a két legnagyobb súlyú ágazatban, addig az exportteljesítmény képes lesz érdemben segíteni a kilábalást.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője úgy vélekedett, az ipar kilábalt a járvány okozta válságból. Elmondta: a következő hónapokban folytatódhat az ipar stabilizálódása, az utolsó negyedévben éves szinten is növekedést mutathat. Így a negyedik negyedéves bruttó hazai termékhez már pozitívan, akár 1-1,5 százalékponttal járulhat hozzá, mérsékelve az újabb korlátozások miatti visszaesést. Az iparnak segíthet az is, hogy a következő hónapokban globális szinten élénkülhet a kereslet az autók iránt.

Kapcsolódó írásaink

Októberben is nőtt az ipari termelés

ĀA kormány gazdaságvédelmi és munkahelyvédelmi intézkedéseinek köszönhetően sikerült a járvány kedvezőtlen hatásait kompenzálni, és ősztől hónapról-hónapra javul a magyar ipar teljesítménye