Gazdaság
Összefogás a korrupció ellen

A Belügyminisztérium továbbra is határozottan és következetesen lép fel a korrupció minden formája ellen – mondta csütörtökön Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter azon a sajtótájékoztatón, ahol a Belügyminisztérium, az Állami Számvevőszék, a Gazdasági Versenyhivatal, a Közbeszerzési Hatóság, a Kúria, a Legfőbb Ügyészség, a Magyar Nemzeti Bank és az Országos Bírósági Hivatal értékelte az elmúlt év korrupcióellenes tevékenységét.
Az új Nemzeti Korrupcióellenes Stratégiában központi szerepet kapnak a korrupció megelőzésében a technikai eszközök, mint például az elektronikus ügyintézés szélesebb körű alkalmazása, az informatikai rendszerekhez való hozzáférés személyazonosításhoz kötése és naplózása, valamint a közigazgatási ügyekben történő automatikus döntéshozatal.
A kormány szándéka, hogy a korrupcióellenes küzdelemben minél szélesebb együttműködés valósuljon meg – emelte ki a belügyminiszter.
Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke hangsúlyozta, hogy az ÁSZ 2020-ban minden korábbinál nagyobb hatást gyakorolt a közszféra integritására, a korrupció megelőzését biztosító rendszerek fejlesztésére.
Kandrács Csaba, az MNB alelnöke rámutatott arra, hogy az integritás erősítésére a jegybank tavaly önálló megfelelőségi szervezeti egységet hozott létre, idén pedig megújítja a belső Etikai Kódexét.
A Közbeszerzési Hatóság 25 éve elkötelezett abban, hogy a közpénzek hatékony felhasználásának, a közvagyon védelmének és a közbeszerzési eljárások tisztaságának sérelméhez vezető visszaélésszerű cselekmények ellen fellépjen – mondta a rendezvényen Kovács László, a hatóság elnöke.
Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke kiemelte: a hatáskörükbe tartozó tevékenységek ellátása során eddig is aktívan közreműködött a korrupciós kockázatok csökkentésében.