Gazdaság
Három év alatt több mint harmadával csökkent a minimálbért keresők száma
Hazai munkaerőpiac

A keresetek érdemi növekedésével párhuzamosan, évről évre egyre kevesebben dolgoznak a kötelező legkisebb bérért Magyarországon – közölte tegnap Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Mint elmondta, 2017-ről 2020-ra 35 százalékkal, 250 ezer fő alá csökkent a minimálbéren foglalkoztatottak létszáma. A legkisebb bér 2010 óta a visegrádi országok körében a legmagasabb, és európai uniós összevetésben is az élmezőnybe tartozó mértékben nőtt. Több mint kétszeresére nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum is, előbbi összege 119, utóbbié 135 százalékkal nagyobb most, mint 2010-ben volt, és tíz év alatt nyolcszázezerrel emelkedett a foglalkoztatottak száma. A 2016-ban megkötött hatéves bérmegállapodásnak köszönhetően a minimálbér négy év alatt 45, a garantált bérminimum pedig több mint 63 százalékkal emelkedett, ami a magasabb bérszinteket is látványosan növelte – tette hozzá.