Gazdaság
Felgyorsult a digitalizáció
A Black Friday már több alkalmat jelent a karácsony előtti szezonban, a vásárlók körében nagy népszerűségnek örvendenek, és ilyenkor jelentős az árukészlet

A Black Friday azaz a fekete péntek, a hálaadást követő péntek elnevezése az Egyesült Államokban, ami általában a karácsonyi bevásárlási szezon kezdete, november 23-29 közé esik. Magyarországon első alkalommal 2014. november 28-án tartották meg a Black Friday nevű akciót, ami átlagon felüli árkedvezményeket kínál a vásárlóknak. Takács Csaba az Alza.hu magyarországi vezetője lapunknak elmondta, hogy az ő értelmezésükben a Black Friday már nemcsak egy hétvégét jelent a karácsony előtti szezonban, hanem az Alzánál általában évente többször tartják ezt a több napig tartó eseményt.
A kampány kezdete mindig meglepetés ügyfeleik számára, ezért a pontos dátumot nem közlik előre, de biztosítja a vásárlóikat afelől, hogy idén is mindenképp karácsony előtt számíthatnak az akciókra. Az Alza.hu vezetője úgy fogalmazott, hogy a Black Friday már hagyományosnak számító akciókkal teli eseményük, amik a vásárlóik körében is nagy népszerűségnek örvendenek.
Kiemelte, hogy a Black Friday portfóliójuk minden évben több ezer kiválasztott terméket tartalmaz, és idén is akciós ajánlatok színes keverékét kínálják vásárlóiknak. Szerinte ez azért lehetséges, mert időben felkészülnek, ráadásul idén a valaha legmagasabb raktári árukészlettel rendelkeznek.
Takács Csaba szót ejtett arról is, hogy a világjárvány felgyorsította a digitalizációt, az emberek szívesebben vásárolnak biztonságos online környezetben. Hozzátette: a legbiztonságosabb lehetőségnek a webshopban történő vásárlás csomag automatába (Alzaboxba vagy a velük együttműködő Foxpost csomagautomatáiba) rendelt szállítási móddal tűnik. A járvány ugyanakkor azt is megmutatta, hogy a váratlan változásokra gyorsan reagálni képes stabil vállalatok vészelik át a legjobban a válságot, ezért összpontosítanak folyamataik és az ügyfélszolgálatuk fejlesztésére, hogy a vásárlók által elvárt szolgáltatások szintjét megtartsák akár a legnehezebb körülmények között is – tette hozzá.