Gazdaság

Matolcsy: Fel kell élednie az export-optimizmusnak

A nyugati közgazdászok hajlamosak új követendő irányvonalakat kijelölni, ami azt jelenti, hogy a feltörekvő országoknak fel kell adniuk sikeres exportvezérelt növekedési modelljüket – reagált Matolcsy György jegybankelnök Arvind Subramanian Financial Timesban megjelent cikkére a novekedes.hu gazdasági portálon. 

Matolcsy: Fel kell élednie az export-optimizmusnak
Matolcsy György
Fotó: MH

Megjegyezte, hogy a feltörekvő országok vállalkozásainak meg kell találniuk a megfelelő egyensúlyt a globális, regionális és helyi piacaik között. Semmit sem szabad feladniuk, éppen ellenkezőleg, mind forrásukat okosan kell használniuk. Ez azt jelenti, hogy a terjeszkedő tengerentúli piacokon, rést kell találniuk – jegyezte meg.

Mint írta, meg kell találniuk a zsugorodó jövőbeni fülkéket, ahol gyorsan növekedhetnek. A regionális piacokon megtalálhatják saját pozíciójukat egy nagyobb gazdasági területen nagyobb részesedéssel.

Helyben felépíthetnek egy olyan struktúrát, amelynek több ága legalább két területre kiterjed, ahol tesztelik tehetségüket, erőforrásaikat arra, hogy regionális és globális szintűvé váljanak – emelte ki, hozzátéve: a feltörekvő országok gyorsan növekedhetnek és kell is növekedniük, ha nagyobb részesedést szereznek mindhárom piacon.

Kapcsolódó írásaink