Gazdaság
Jól alakult a külkereskedelem
A szeptemberi export, illetve az exporttöblet a második legjobb érték
Mint azt a Központi Statisztikai Hivatal tegnap közölte, az export euróban számított értéke 4,6 százalékkal nőtt, az importé 2,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához mérten. A havi exporttöbblet ebben az évben szeptemberben volt a legmagasabb, egyedül februárban haladta meg az egymilliárd eurót, akkor 1,110 milliárd euró volt, azt megelőzően pedig 2016 júniusában érte el történelmi csúcsát 1,150 milliárd euróval. Az export – az ipari termelés kilábalásával párhuzamosan – február óta először haladta meg az egy évvel korábbit, az import pedig azóta megszakítás nélkül csökken éves összevetésben, de az előző három hónapban öt-hat százalék között volt a visszaesés mértéke. A szeptemberi 10,139 milliárd euró export minden idők második legnagyobb értéke, egyedül tavaly októberben volt ennél magasabb, 10,176 milliárd euró. Az import 8,998 milliárd eurós szeptemberi értéke is tavaly november óta a legmagasabb.
Suppan Gergely a Takarékbank vezető makrogazdasági elemzője elmondta, hogy a következő hónapokban az ipar és az autógyárak felfutása miatt az export stabilizálódhat, az őszi hónapokban pedig talán már növekedést is mutathat, ami attól függ, hogy milyen gyorsan áll talpra a külső kereslet, illetve mennyire veti vissza a járvány második hulláma. Az autógyártók exportkilátásai biztatóak.