Gazdaság

Versenyelőnyt jelent az 5G

A technológia a fenntartható fejlődéshez is hozzájárul

A versenyképesség megtartását, sőt lépéselőnyt jelent az ötödik generációs mobilkommunikáció alkalmazása – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, az 5G-koalíció elnökségi tagja.

Versenyelőnyt jelent az 5G
„Az állam, a piac és az egyetemi szféra együttműködése szükséges”
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A járvány megmutatta, hogy a digitális eszközök nélkülözhetetlenek a helyzet kezelésében, valamint azok lehetnek eredményesek, akik tudatosan készültek a jövőjükre – mondta tegnap Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, az 5G-koalíció elnökségi tagja tegnap egy plenáris üléssel egybekötött szakmai konferencián. Kifejtette, számos példaértékű kezdeményezést indítottak útjára, egyik ilyen az 5G-koalíció 2017-es megalapítása, rá egy évre pedig a Mesterséges intelligencia koalíciót hozták létre. Az 5G hozzájárul a fenntartható fejlődéshez, a legfontosabb versenyképességi tényező pedig maga a digitalizáció. Azok a polgárok, cégek, régiók, amelyek nem ismerik fel ennek jelentőségét, elvesztik versenyképességüket.

Hazánk szempontjából fontos az is, hogy e téren az unió versenytársa lehessen Ázsiának. Magyarország a harmadik legfelkészültebb 5G-ország Európában – mutatott rá a miniszter, hozzátéve, hogy az 5G bevezetéséhez az állami szereplők, a piac és az egyetemi szféra együttműködésére egyaránt szükség van.

A leggyakrabban emlegetett két biztonsági rizikóról is szólt. Az egyik ilyen az adataink biztonsága, a másik pedig az egészségünk védelme. Az 5G egészségre gyakorolt hatása kiemelt prioritás, amelynek vizsgálatára Győrben hoztak létre központot. Az adatvédelemről a miniszter azt mondta, technikai alapon kell kezelni, nem bizonyos cégek kizárásával.

Arról is szólt, hogy 5G téren a közlekedés, az agrárium, a logisztika területével bővült az együttműködés, a távműtétek, okosgyárak, önvezető járművek tesztelése terén egyaránt az elsők között szeretnénk lenni. Az 5G a termelési, értékesítési struktúrát is átformálja, a távközlési szolgáltatók legfőbb bevételi forrása lehet a vállalatokon belüli robotizáció. Hozzátette, a technológia alkalmazása versenyelőnyt jelent azokkal szemben, ahol még nem élnek ezzel a lehetőséggel.

Cél, hogy Magyarország központ legyen


Az 5G Koalíció 2017 nyarán alakult szakmai együttműködési fórum, melynek jelenleg 83 tagszervezete van – olvasható a szervezet honlapján, az 5G.hu-n. A piac, a tudományos élet, valamint az állam képviselőiből álló szervezet célja, hogy Magyarország az európai 5G-fejlesztések egyik központjává váljon, tevékenységét hét tagú, választott elnökség irányítja, szakmai munkáját öt munkacsoportjában folytatja, melyben több mint kétszáz hazai szakember vesz részt. Maga az 5G a mobilkommunikációs rendszerek ötödik generációja, eddig kihasználatlan frekvenciákkal, sávokkal. A honlap tanúsága szerint a közlekedésben, az iparban, a mezőgazdaságban, az egészségügyben, az energiagazdálkodásban, a katasztrófavédelemben, a szórakoztatóiparban, valamint a médiában is hamarosan érezhetjük hatását – azaz nem kizárólagos célcsoportja a lakosság.
(MOA)

Kapcsolódó írásaink