Gazdaság

Elektromos kerékpárral az ország nemzeti parkjaiban

Elkészült a hárommilliomodik kerékpár az Accell Hunland Kft. tószegi gyárában – jelentette be tegnap Vass Attila,
a társaság ügyvezető igazgatója a cég online sajtótájékoztatóján.

Elektromos kerékpárral az ország nemzeti parkjaiban
Fotó: Morpho

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a távirati iroda beszámolója szerint Magyarországot igazi elektromoskerékpár-exportőrnek nevezte. Kiemelte: Magyarországon tavaly körülbelül 3500 elektromos kerékpárt adtak el, és több mint 350 ezer elektromos bicikli készült. Hozzátette, hogy ez nagyrészt az Accell Hunland Kft.-nek köszönhető, hiszen a cég önmaga 270 ezer elektromos rásegítésű kerékpárt gyártott. Elmondta, hogy a kormánybizottság E-biciklizd be Magyarország nemzeti parkjait! címmel indított programot, és az ehhez szükséges kerékpárok beszerzésére kiírt közbeszerzésen az Accell Hunland Kft. nyert, így a tószegi gyárban készült 210 elektromos biciklivel lehet majd körbejárni az ország nemzeti parkjait. Közölte: mindent elkövetnek, hogy a hazánkban gyártott e-bicikliket vásárolják a magyarok. A képen
Révész Máriusz, Jeroen J. Both, az Accell Group ellátásilánc-vezetője, valamint Vass Attila. ()

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom