Gazdaság

Sikerrel bizonyított a hazai kereskedelem

A vírushelyzet számos ágazatot állított kihívás elé, az egyik leginkább érintett a kereskedelem volt. A 16. Európai Kereskedelem Napja alkalmából csütörtökön egyeztetés zajlott az ágazat jelenlegi helyzetéről.

Sikerrel bizonyított a hazai kereskedelem
Az ágazat a bruttó hazai termékhez több mint tíz százalékkal járul hozzá (képünk illusztráció)
Fotó: MH/Purger Tamás

A kereskedelem a koronavírus-járvány első hulláma idején sikerrel bizonyított, megfelelt annak a felelősségnek, amely rá hárult a lakosság ellátásbiztonságának fenntartásában – mondta Cseresnyés Péter az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a 16. Európai Kereskedelem Napja alkalmából tartott online díjátadón.

Mint azt a távirati iroda beszámolója szerint az eseményen kiemelte, a kereskedelem a nehéz helyzetben április óta 13 ezerrel több embert foglalkoztat, mint előtte. Elmondta, hogy a járvány óriás terhet rakott az ágazatban dolgozókra, amire gyógyír foglalkoztatás bővítése.

Az államtitkár kifejtette: a kereskedőknek február óta nehezített körülmények között kellett dolgozniuk. Nehézségként említette, a folyamatos „higiéniai hadviselést", az egyéni védőeszköz-használatot, továbbá az üzletszabályok betartását és betartatását, amivel jelentős lépést tettek a vírushelyzet terjedése ellen.

Krisán László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének társelnöke kijelentette, ki kell emelni azokat az embereket, akik a legtöbbet tesznek a zökkenőmentes ügymenetért. A legnagyobb foglalkoztató ágazat a kereskedelem, több mint ötszázezer dolgozóval. A bruttó hazai termékhez is több mint tíz százalékkal járul hozzá, a forgalom pedig évről évre rekordokat dönt. A járvány okozta gazdasági helyzet alapján azonban ez az év „nagyon nem normális év" – mondta.

A tavalyi 1200 milliárd forintos forgalmat szeretnék szinten tartani. Beszámolt arról, hogy a korábban tapasztalt előrehozott vásárlások ideiglenes jellegűek voltak, az ágazaton belül komolyan megtorpant a nem-élelmiszer szegmens, és úgy gondolja, a járvány második hulláma is kihat a kereskedelemre.

EMELKEDETT SZEPTEMBERBEN A VEGYES ÜZLETEK FORGALMA

Szeptemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 1,6 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva két százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Augusztushoz mérve egy százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalmának szezonális és naptárhatástól megtisztított volumene – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben két százalékkal ismét nőtt a forgalom az előző havi minimális, 0,2 százalékos csökkenés után. Mint arról a távirati iroda beszámolt, az élelmiszer-kiskereskedelem 75 százalékát adó élelmiszer-jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 2,2, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 0,6 százalékkal emelkedett. (PGI)

Kapcsolódó írásaink