Gazdaság

Ruhaipari gyártókat várnak

Hat ruhaipari gyártó részvételével indul el a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) első gyártó mentorprogramja, amely üzleti és gyártástechnológiai ismereteket nyújt külföldi terjeszkedéshez – közölték lapunkkal.

Ruhaipari gyártókat várnak
Bata-Jakab Zsófia, az MDDÜ vezetője
Fotó: MH/Katona László

A szakmai zsűri által kiválasztott mentoráltak többek között a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség szakembereitől tanulhatnak a nemzetközi piac trendjeiről az MDDÜ és a HEPA szakmai együttműködés keretében – tették hozzá. A hazai divatügynökség fontos stratégiai pillére a gyártásfejlesztés, amely a hazai gyártói bázis megerősítésére irányul, célja, hogy növelje a gyárak exportkészségét, hogy azok akár nagyobb számú külföldi megrendeléseknek is eleget tudjanak tenni. Az ügynökség nyílt pályázat útján biztosított részvételi lehetőséget a programba.  

Bata-Jakab Zsófia, az MDDÜ vezetője elmondta, hogy a hazai textil- és ruházati cégek megélhetése nagyban függ az exporttól, ugyanis az jelenti bevételeik 80 százalékát, ezért fontos, hogy tisztában legyenek a nemzetközi piac elvárásaival és lehetőségeivel.

Kapcsolódó írásaink