Gazdaság

Ismét csökken a vasúti menetjegyek ára

A pályafejlesztéseknek köszönhetően a nyugat-dunántúli régió után vasárnaptól a keleti országrészben, az észak-magyarországi és az észak-alföldi vonalakon is bővül a vasúti menetrend, és csökkennek a menetdíjak bizonyos vonatokon – közölte Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

Ismét csökken a vasúti  menetjegyek ára
Mosóczi László, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a Keleti pályaudvaron
Fotó: MH/Purger Tamás

Egyrészt a Rákos-Hatvan vonalszakasz fejlesztésének eddigi eredményeire építve az új menetrendi rendszer első lépcsőjének bevezetésével Eger és térsége gyakrabban, kényelmesebben és olcsóbban lesz elérhető. Másrészt az versenyképesebb vasúti közlekedés első lépését tesszük meg a debreceni vasútvonalon – tette hozzá az államtitkár. Budapest és Eger között az eddig kétóránként közlekedő sebesvonatok helyett reggel öt és este nyolc között óránként indulnak InterRégió vonatok. A korszerű Flirt alacsony padlós és légkondicionált motorvonatokkal gyorsvonati pótdíj nélkül lehet majd utazni, így a jelenlegihez képest közel tizedével csökken a menetdíj. Ezzel nemcsak Egerbe, de Gödöllőre és Hatvanba is kényelmesebben és olcsóbban lehet eljutni.

Ugyancsak változás, hogy Budapest és Sátoraljaújhely között új Inter City (IC) vonatpár indul 3 óra hat perc, illetve 3 óra tíz perces menetidővel, ami lényeges változás a jelenlegi négy óra négy perchez képest.

Mint azt Mosóczi László közölte, Budapest mellett más hazai nagyvárosok elővárosi forgalmában is kiemelt szerepet szán a kormány a vasútnak. Így a vasútvonal átépítése révén Püspökladány és Debrecen között a reggeli csúcsidőben az eddiginél sűrűbb, ütemes közlekedést vezet be a MÁV-Start. Ennek köszönhetően Debrecenbe reggel öt és hét óra között harminc percenként, majd a legnagyobb forgalmú időszakban, fél nyolcig negyedóránként érkeznek vonatok. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy szeptembertől a fővárosból Veszprémbe, Zalaegerszegre, Szombathelyre, Nagykanizsára és Keszthelyre pót- és helyjegy helyett egyetlen, egységesen háromszáz forintba kerülő helyjeggyel lehet utazni. Ezzel a lehetőséggel a szeptember végi bevezetésről e hét elejéig több mint harmincezer utas élt.

Mosóczi László (b) és Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója
Mosóczi László (b) és Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója
Fotó: MH/Purger Tamás

A kormány 2010 óta jelentős erőforrásokat mozgósított a kötött pályás infrastruktúra és járműállomány korszerűsítése érdekében. A 2016 utáni időszakban összesen több mint 1800 milliárd forintot fordítunk a már befejezett, kivitelezés alatt álló vagy előkészületben lévő vasúti beruházásokra. A 2021-2027-es uniós költségvetési ciklusban az eddiginél több pénzt lehet költeni kötött pályás közlekedésre: az előzetesen becsült nagyságrendek alapján Magyarország számára összesen akár kétezermilliárd forint is rendelkezésre állhat vasúti beruházásokra. Ebben e körben megújulhat a Hatvan-Füzesabony és a Debrecen-Nyíregyháza közötti vasútvonal is.

Homolya Róbert a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy most már csak minden harmadik utas vásárol jegypénztárnál menetjegyet, az ügyfelek előnyben részesítik az internetet és a jegyautomatákat. Utóbbiról elmondta, hogy idén és jövőre is jelentős beruházásokat tesz a MÁV-Start. Idén átadják az ötvenedik Inter City+ vasúti kocsit. A Volánbusz Zrt. idén 574 jármű beszerzésére hirdet tendert, a buszok 2020-2021-ben érkeznek.

Kapcsolódó írásaink

Győrben is megállna a varsói gyorsvasút

ĀAz új vasútvonal elsősorban a személyforgalom számára készülne, a tervező vizsgálja annak a lehetőségét, hogy a kevésbé kihasznált szakaszokon tehervonatok is közlekedjenek

Vasúti rezsicsökkentés

ĀMegszűnik a gyorsvonati pótdíj, az InterCity vonatrészen ezentúl egységes lesz a helyjegy ára, emellett az utasoknak egy díjövezettel kevesebbet kell fizetniük

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom