Gazdaság

Új, közös regionális tőkealapot hoz létre az Eximbank és az OTP

Befektetések piacszerzésre

Huszonötmilliárd forint induló tőkével jön létre a PortfoLion által kezelt legújabb magántőkealap, a Regionális Magántőke Alap II. Az előző, egyes alaphoz hasonlóan a tőkét ötven-ötven százalékban biztosítja az Eximbank és az OTP – közölte a hírt az alapkezelő tegnap a távirati irodával.

Az új alap létrehozásának célja, hogy a régió vállalkozásait hosszú távú, globális növekedési pályára állítsák. Beszámolt arról is, hogy a befektetések értéke várhatóan három és tizenötmillió euró közé tehető majd. A közlemény Nieder Jenőt, a PortfoLion vezérigazgató-helyettesét idézi, miszerint a második alap esetében az előző alap által kijelölt úton elindulva hazaiból regionális, regionálisból globális sikertörténeteket szeretnének megvalósítani. Az OTP-csoport tőkeerős banki hátteret és regionális kapcsolati hálót is biztosít az alap számára, míg az Eximbank Magyarország exporthitel-ügynökségeként tőkeági finanszírozással bővítette tevékenységét, ezzel is támogatva a hazai cégek külföldi piacnyerését.

Kapcsolódó írásaink

Csányi Sándor: Fontos a stabilitás fenntartása

ĀMa már a vállalati finanszírozás a korábbi tervek szerint alakul,jelentős a növekedés a babaváró kölcsönöknél és a fogyasztási hiteleknél– mondta lapunknak az OTP Bank elnök-vezérigazgatója

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom